FőoldalÜzletA Foxconn is bejelentkezett a Toshibáért
2017. április 13., csütörtök ::

A Foxconn is bejelentkezett a Toshibáért

A tajvani elektronikai mamut a Bloomberg értesülései szerint akár 27 milliárd dollárt is adna a Toshiba memóriagyártó részlegéért

A tajvani nagyvállalat a több lábon állás politikáját igyekszik erősíteni az üzlettel, amely sajtóértesülések szerint értékben elérheti a 27 milliárd dolláros szintet.

Mint arról korábban már hírt adtunk, a divizíóért három külföldi vevő is hajlandó lenne minimum 2000 milliárd jent, azaz nagyjából 18 milliárd amerikai dollárt adni. A bátor licitálók között ott van a dél-koreai SK Hynix, az amerikai Broadcom, illetve a már említett Foxconn. Ez utóbbinak nem csak azért lehet jó esélye az üzlet megkötésére, mert ajánlata elérheti a 3000 milliárd jent is, hanem azért is, mert a nehéz helyzetben lévő Toshibának sürgősen pénzre van szüksége. A másik két céggel sokkal nehézkesebb lenne az eladás lezárása, hiszen azok a félvezetőgyártásban már most is érdekeltek, így azt komolyabb versenyjogi vizsgálatoknak kellene megelőznie.

A Toshiba NAND flash memóriacsipeket előállító – egyébként pedig a technológiát eredetileg is kifejlesztő – részlegére vonatkozó ügylettel kapcsolatban még mindig nem teljesen világos, hogy pontosan mi képezné az adásvétel tárgyát. A japán vállalat korábban még csak az üzletág mintegy 20 százalékát tervezte áruba bocsátani, de ez a terv az idő előrehaladtával, a problémák fokozódásával párhuzamosan egyre grandiózusabbá vált. A legfrissebb nyilatkozatok szerint immár a memóriarészleg jóval nagyobb része, sőt akár a teljes üzletág is eladó. A 2-3 ezer milliárdos liciteket elnézve itt minden bizonnyal már az utóbbiról folyik az egyeztetés. Az egész azért rendkívül fájdalmas a japánoknak, mert a memóriacsip-gyártás pont az a terület, ahol a Toshiba a második legnagyobb piaci szereplőként vonzó profitrátát is fel tudott mutatni. Ha ezt a tevékenységüket elvesztik, akkor az aktuális veszteségeket nyilván lefedheti a vételár, de a társaság egészének jövője válhat bizonytalanná.

Korábban a témában

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény