FőoldalÜzletMegvan az első UFS kártyás eszköz
2016. július 13., szerda ::

Megvan az első UFS kártyás eszköz

A Galaxy Note 7-et látják el UFS kártyafoglalattal

A Samsung a múlt héten mutatta be az UFS szabványú memóriakártyáját Ez az eszköz nem kompatibilis egyetlen korábbi szabvánnyal sem, azonban legalább ötször gyorsabb a jelenlegi microSD kártyáknál

Ez a szituáció sok kérdést vetett fel a jövővel kapcsolatban, de szerencsére a Samsung már most tisztázta, hogy mi lesz az UFS és a microSD sorsa. Megítélésük szerint az átállás elkerülhetetlen, vagyis a microSD-k fokozatosan nyugdíjba mennek – mi mást is mondana a termék kifejlesztője? A váltás azonban nem lesz annyira éles, ugyanis a Samsung kifejlesztett egy olyan kártyafoglalatot, amely az UFS-t és a microSD-t is támogatja. Több partnerrel is dolgoznak annak érdekében, hogy átvegyék a foglalatot. Ez azt jelenti, hogy a meglévő microSD-ket még sokáig használhatjuk majd, miközben a gyorsabb UFS-t várhatóan egyre több gyártó veszi majd át, a microSD helyett.

A fentiekből következően a jelenlegi eszközök közül egy sem kompatibilis az UFS kártyákkal. Várhatóan az augusztus 2-án érkező Galaxy Note 7 lesz az első, amely a hibrid foglalatnak betudhatóan mindkét formátumot támogatja.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény