FőoldalÜzletSzeptembertől könnyebben továbbtanulhatnak a duális szakképzésben végzett fiatalok
2016. június 09., csütörtök ::

Szeptembertől könnyebben továbbtanulhatnak a duális szakképzésben végzett fiatalok

Magyarországon elsőként hat, a Siemens duális szakképzésében tanuló diák tette le a Németországban is elismert, úgynevezett „Fachkraft für Metalltechnik” szakvizsgát. Tanulmányaik ugyanakkor itt nem feltétlenül érnek véget, dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár szeptembertől a duális képzésben részt vevők továbbtanulását segítő intézkedéseket ígér. Odrobina úr minderről a Siemens ünnepélyes bizonyítványosztásán beszélt, ahol 31, a vállalat duális szakképzésében végzett fiatal kapta meg oklevelét

Sok szakemberre lenne szüksége Magyarországnak, 2015-ben ismét a szakmunkások vezették a Manpower Group hazai hiányszakmákat összesítő listáját. A helyzetre többek között a duális szakképzés is megoldást nyújthat, amelynek a kormányzati és a vállalati statisztikák szerint is töretlen a népszerűsége. Szeptembertől ráadásul a rendszer egyik legégetőbb hiányosságára, a szakmunkás fiatalok továbbtanulására is megoldás adódhat. Ahogy dr. Odrobina László, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a bizonyítványt szerző diákok akár munka mellett, akár nappalis képzésben felkészülhetnek az érettségire, másik szakmát szerezhetnek, specializálódhatnak, vagy nyelvi- és informatikai ismereteket szerezhetnek: mindezt ingyenesen, államilag támogatott formában.”

A Siemensnél idén 31 tanuló szerzett bizonyítványt, közülük hatan pedig a Németországban országosan elismert, „Fachkraft für Metalltechnik” fémipari szakvizsgát is letették. „A tapasztalatok szerint diákjaink igen keresettek a munkaerőpiacon. A végzősök döntő többsége jeles, vagy jó eredménnyel zárta a képzést” – mondta el dr. Gmoser Anikó, a Siemens Képzési Központ vezetője.

A Siemens folyamatosan fejleszti duális képzését, a vállalat ugyanis hazánkban nem csak beruház, hanem be is fektet. „Eltökélt szándékunk volt, hogy Magyarországon is meghonosítsuk azt a képzési formát, ahol a diákok gyakorlati ismereteiket a legmodernebb feltételek között, szakképzett oktatók segítségével szerezhetik meg. A tanulók kezébe a munkaerőpiacon versenyképes szakmát akarunk adni, hogy kiszámítható jövő elé nézzenek; bízom benne, hogy nagy arányban a magyarországi Siemensél helyezkednek majd el. Eredményeink azt mutatják, hogy programunk sikere töretlen, itt azonban nem állunk meg. Folyamatosan bővítjük az eszközparkot, jövőre új szakmákat és az országban először duális rendszerű műszaki mesterképzést is indítunk” – tette hozzá Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény