FőoldalÜzletMegkezdődött a 2015/2016. évi Meet The Scientist programsorozat
2015. november 05., csütörtök ::

Megkezdődött a 2015/2016. évi Meet The Scientist programsorozat

2015. november 4-én, Budapest XII. kerületében, a Városmajori Gimnáziumban rendezték meg a Meet the scientist program idei nyitórendezvényét

A programot a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Magyar Fulbright Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította el. Célja a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése, magyar középiskolások körében.

A program a 2015/2016 évi tanévben 2 fővárosi és 7 vidéki (pl. Pécs, Tata, Debrecen, Pannonhalma stb.) középiskolába látogat el, ahol a természettudományok és a műszaki tudományok területén dolgozó, korábbi Fulbright-ösztöndíjasok tartanak népszerűsítő előadásokat, ill. a Mobilis munkatársai mutatnak be látványos kísérleteket.

Az előadást megelőző sajtótájékoztatón Szebedy Tas, a Városmajori Gimnázium igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd pár szó erejéig az iskola egyik kiváló diákja, Király Szilvia, a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje mutatta be kutatási területét.

Ezután Edward Loo, az USA budapesti nagykövetségének helyettes misszióvezetője többek között arról beszélt, hogy az USA Nagykövetsége számára a „Meet the scientist" program a legkiemelkedőbbek közé tartozik, ezért is támogatják immár 5 éve. 2010-ben jelen volt az első előadáson is mint közkapcsolati igazgató, és örömmel látja a program fejlődését, miután visszatért Magyarországra.

Dr. Greiner István, a MISZ ált. alelnöke elmondta, hogy a technológiai innovációs tevékenység lényeges fázisaihoz kapcsolódóan, az Innovációs Szövetségnek vannak támogató, inspiráló pályázatai, rendezvényei: a „Meet the scientist" program mellett, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, a nemzetközi verseny lehetőségek fiatalok számára, a Harsányi István-díj, az Innovációs Nagydíj vállalkozások számára. Kiemelte, hogy egy Fulbright-ösztöndíjas számára előírás, hogy vissza kell térnie a hazájába.

Végezetül a XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán beszélt, visszatekintett a program legelső rendezvényére, az öt évvel ezelőtti, az Arany János Gimnáziumban tartott „Meet the scientist"-re. Többek között szólt arról, hogy az ilyen jellegű rendezvényen a fiatalok olyan szakterületeket ismerhetnek meg, melyekkel nem találkoznak környezetükben. Természetesnek vesszük manapság, ha külföldön tanulnak a tehetségesek, de a visszaúton meglévő akadályokat el kell hárítanunk.

A sorozat első előadását „Útpárosítás Gráfokban" címmel tartotta meg Mészáros Gábor, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, közel 200 tanuló előtt. A diákok az előadásból többek között megtudhatták, hogy mindennapjainkban hol találkozhatunk a gráfokkal, valamint azt, hogy mi is az az útpárosíthatóság. Végezetül a Mobilis munkatársai mutattak be az előadás témájához kapcsolódó különleges és látványos kísérleteket.

A rendezvényhez kapcsolódva működik a program honlapja is, megtekinthetők lesznek a program előadásainak fotói, videó is. Aktív a program Facebook csoportja is.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény