FőoldalÜzletA természettudomány fővárosa lesz két év múlva Debrecen
2015. június 23., kedd ::

A természettudomány fővárosa lesz két év múlva Debrecen

A Science on Stage nemzetközi verseny döntőjét ugyanis 2017-ben itt tartják

Idén Londonban gyűltek össze huszonöt országból azok a szaktanárok, akik szerint az oktatási módszerek megújításával kell felkeltenünk a fiatalok figyelmét a természettudományok iránt. A „Színpadon a természettudomány" (Science on Stage) elnevezésű nemzetközi versenysorozat szerdától szombatig tartó négynapos londoni döntőjén az NI Mentor Program két kiemelkedően aktív mentortanára is részt vett.

A 24 európai országból és Kanadából összegyűlt körülbelül 400 pedagógus – és a pénteki nyílt napon hozzájuk csatlakozó 300 érdeklődő szaktanár – látványosan képviselték az ezredfordulón útjára indult Science on Stage mozgalom üzenetét: az oktatás minőségét nem felülről jövő reformokkal, hanem a legelkötelezettebb pedagógusok támogatásával és az innovatív tanítási módszerek szabad cseréje révén lehetséges emelni. A civilszervezet jelenleg több mint 100.000 tanár és tanárképzéssel foglalkozó szakember számára biztosít egységes platformot a tapasztalatcserére oktatási témájú kiállítások, workshopok és más képzések révén. A különböző fórumok közül kiemelkedik a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi Science on Stage fesztivál, melyet 2007 óta rendeznek meg, és a hét második felében a londoni Queen Mary Egyetem adott neki otthont. A résztvevők Európa és Kanada legkreatívabb természettudományos tárgyakat oktató szaktanárai, akik a nemzeti fordulókban már meggyőzték a szakértő zsűrit és a közönséget egyaránt módszertani ötleteik kivételességéről.

Debrecenben az ATOMKI-ban rendezték meg tavaly október 11-én azt a válogató rendezvényt, melyen kilenc magyar pedagógus, köztük Vizi Tibor, a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola mérnöktanára és Csatári László, a Szent József Gimnázium fizikatanára is megszerezték a jogot a londoni döntőben való részvételre. Az NI Hungary Kft. 2009 óta folyamatosan bővülő Mentor Programjában kiemelkedően aktív szerepet vállaló pedagógusok éppen a National Instruments oktatási célra kifejlesztett myDAQ eszközével állítottak össze olyan kísérletsorozatokat, amely felkeltheti a középiskolások érdeklődését a hagyományos módon nehezebben megközelíthető természettudományos ismeretek iránt. Vizi Tibor például a mindennapokban valamennyiünket körülvevő, de sok ipari alkalmazásban is szerepet játszó rezgéseket és hullámokat tette láthatóvá „Rezegj rá!" elnevezésű komplex kísérletsorozatával. Csatári László szerint a mai fiatalok inkább fogyasztói a fizikatudomány eredményeinek, mint kreatív alkotói, ezért is szeretné megmutatni nekik filléres nyersanyagokat felhasználó kísérleteivel, hogy még a kidobásra ítélt tárgyak is szolgálhatnak meglepő belátásokkal a világ működéséről.

A négynapos rendezvénysorozaton minden résztvevő lehetőséget kapott, hogy saját standján mutassa be a többieknek látványos vagy meghökkentő újításait a természettudományok oktatása terén. A huszonöt ország pedagógusai megismerkedhettek például a „Papírhajtogató geometria" módszerével, és bepillantást nyerhettek „Harry Potter köpönyege alá" is. Az ötletet kidolgozó tanár többek között ilyen populáris kulturális referenciával próbálta közelebb hozni „A fizika és a kémia az alkímiával szemben" című projektjét a fiatalokhoz. Csatári László és Vizi Tibor elmondták, hogy rendkívüli feltöltődési lehetőség egy ilyen motiváló közegben, olyan kollégák között eltölteni néhány napot, akik hozzájuk hasonlóan elkötelezettek a tudomány népszerűsítése iránt. A nemzetközi fesztiválon megosztott és a résztvevők saját iskolarendszereibe hazavitt ötletek nemcsak általában növelhetik a fiatalok természettudományos műveltségét, de hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy többen válasszák közülük a jelenleg hazánkban hiányszakmáknak számító mérnöki és tudományos életpályákat.

Gajdosné Szabó Márta, a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium tanára "Joint projects" kategóriában első díjat nyert egy német csoporttal együtt végzett munkájával, a „Worldwide Mountains – We move the Mountain to Europe" című projekttel!

A szombati záróeseményen jelentették be a következő, 2017-es nemzetközi „Színpadon a természettudomány" fesztivál házigazdáját is: két év múlva Magyarország és Debrecen láthatja vendégül Európa és Kanada legkreatívabb szaktanárait!

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény