A Huawei bejelentette, hogy tovább erősíti pozícióját Magyarországon: a vállalat 140 ezer háztartásban építi ki országszerte optikai kábelre a vezetékes távközlési hálózatot 2016. június végéig olyan régiókban is, ahol eddig nem használtak szélessávú internetet. A beruházás értéke közel 10 milliárd forint, így a Huawei és a kiépítésben résztvevő partnerek jelentősen hozzájárulnak a digitális társadalom és a vidéki Magyarország versenyképességének fejlődéséhez.
A cég az eltelt 10 évben dinamikus fejlődést tudhat magának: a vállalat 200 millió eurót (mintegy 65 milliárd forint) fektetett be Magyarországon, amivel a második legnagyobb kínai befektetővé vált hazánkban. Termékeit és szolgáltatásait jelenleg Magyarország lakosságának a fele használja, és a Huawei az ügyfelei között tudhatja Magyarország valamennyi nagy távközlési szolgáltatóját is.
Szintén Magyarországon kezdte meg működését tavaly a Huawei internet alapú televíziózás technológiai megoldásainak fejlesztésével foglalkozó nemzetközi innovációs központja is. Jelenleg még a felvétel és a tréning szakában járnak, de a harmadik negyedévben teljes körűen beindul a fejlesztés.
A Huawei honlapjawww.huawei.com