FőoldalÜzletA tanulás jövője a KOCKAFESZTen
2014. november 26., szerda ::

A tanulás jövője a KOCKAFESZTen

kockafesztSoprontól Székelyudvarhelyig a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek csapatok a FIRST® LEGO® League (FLL) nemzetközi robotikaverseny regionális fordulójára, hogy a robotprogramozás mellett radikálisan újragondolják az oktatás és a tanulás jövőjét. A debreceni KOCKAFESZT egyik legmozgalmasabb programján 14 csapatban összesen 106 fiatal mérte össze felkészültségét és kreativitását. Az idei verseny meglepetése, hogy több általános iskolás csapat is kiemelkedően teljesített, igencsak megszorongatva középiskolás versenytársaikat

A világszerte 80 országban mintegy 265.000 diákot megmozgató versenysorozat összetett kihívást jelent évente változó tematika szerint: a robotprogramozási versenyszámokon túl a 3-10 fős csapatoknak egy saját projektet is prezentálniuk kell. Idén az oktatási-tanulási módszerek fejlesztésére mutattak be innovatív megoldásokat a versenyzők, a legtöbb tankönyvet helyettesítő „írótablettől" a virtuálisan önszerveződő tanulócsoportokig. Aki tehát szombaton kilátogatott a Kölcsey Központban megrendezett nagyszabású LEGO® kiállításra, az a gyermekkori emlékek újraélése mellett azt is megtudhatta, hogy hogyan képzelik el a tudásátadás jövőjét a 10-16 éves korosztály legambiciózusabb képviselői.

A verseny leglátványosabb része az autonóm LEGO® MINDSTORMS® robotok számára kialakított akadálypálya teljesítése volt, melyet a nagyközönség kivetítőkön kísért figyelemmel. Az NI Hungary Kft. által szervezett verseny maga is egy rendhagyó oktatási megközelítést képviselt, hiszen valós mérnöki kihívásokon keresztül tette lehetővé, hogy a következő generáció tudósai és mérnökei a gyakorlatban kóstolhassanak bele a szakma szépségeibe. Az oktatási intézmények, civil szervezetek és nagyvállalatok képviselőiből álló zsűri a sikeres programozási teljesítmények mellett a robotkonstrukciók kiforrottságát, a csapatmunkát és a prezentációs technikát is külön-külön értékelte, győzni tehát csak sokrétű készségek és ismeretcsoportok egyidejű mozgósításával lehetett.

A rendkívül szoros versenyben – a dobogós helyeken mindössze 1-1 pont különbség döntött – a csongrádi Batsányi János Gimnázium, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum csapatai szerepeltek a legeredményesebben. Ők mérkőzhetnek majd meg 2015. február 7-én a legjobb magyar, szlovák, cseh és lengyel csapatokkal az FLL közép-európai elődöntőjében, melyet szintén Debrecenben rendez az NI Hungary Kft. A mérés- és irányításautomatizálás terén piacvezető NI vállalatcsoport debreceni leányvállalata többek között az FLL-hez hasonló versenyekkel és hazánkban egyedülálló Mentor Programjával is igyekszik felkelteni a fiatalok érdeklődését a természet- és műszaki tudományok iránt. Bizakodásra adhat okot, hogy a lányok is egyre aktívabban és sikeresebben szerepelnek ezeken a hagyományosan férfiasnak tartott területeken: a zsűri különdíját is egy csupa lányokból álló csapat, a Skool nonprofit alapítvány által támogatott „RoboGirls Hungary" vihette haza.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény