FőoldalÜzletA 4K elhozta a plazmatévék végét
2014. szeptember 12., péntek ::

A 4K elhozta a plazmatévék végét

Mint már írtuk: a nagy gyártók közül a Samsung és a Panasonic már felhagyott a plazmatévék gyártásával. Az LG-nél pedig már csak azon gondolkoznak, hogy mikor

Tavaly világszerte már csak alig több mint 10 millió plazmakijelzős tévét adtak el, a DisplaySearch piackutató cég szerint jövőre pedig már csak 5 milliót fognak. Egyik gyártó sem vállalta fel, hogy a már erősen hanyatlóban levő szegmensbe elhozza a 4K felbontást – mivel ennek kifejlesztése egyszerűen gazdaságtalan lenne –, ez viszont egyúttal a plazmatévék fejlődésének totális végét jelenti.

A plazmatévék sokáig uralkodók voltak a lapostévék területén, de az LCD panelek gazdaságosabban voltak gyárthatók, a LED háttérvilágítás megjelenése pedig végleg eldöntötte a harcot. Maga a plazma tévék utolsó mohikánja, az LG Electronics augusztus végén jelentette be, hogy megkezdte a világ első 4K felbontású OLED kijelzős (egy 77, illetve egy 65 hüvelyk átlójú) tévéinek forgalmazását. Az már kevesebb nyilvánosságot kapott, hogy a cég eközben a plazmakijelzős tévék gyártásának leállítására készül.

A Korea Times szerint az LG már meghozta a döntést, a kérdés egyedül az, mikor kerüljön rá sor. Ha Hyun-hwoi, az LG Electronics konzumelektronikai üzletágának vezetője szerint a cég már tanulmányozza, mikor is állítsák le a gyártást.

Az első színes plazmakijelzőt a Fujitsu gyártotta még 1992-ben, az első plazmatévét pedig a Philips adta ki 1997-ben, 15 ezer dolláros (mai árfolyamon több mint 3 millió forintos) áron.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény