FőoldalÜzletGyerekmunkával vádolják a Samsung és a Lenovo beszállítóját
2014. szeptember 03., szerda ::

Gyerekmunkával vádolják a Samsung és a Lenovo beszállítóját

Az MTI arról adott hírt, hogy a China Labor Watch (CLW) munkajogi szervezet szerint a Samsungnak és Lenovónak is beszállító kínai „HEG" gyár gyerekeket alkalmazott, diákokat pedig kizsákmányoló körülmények közt dolgoztatott. Az érintett vállalatok cáfolják a vádakat

A CLW a közleményében úgy fogalmaz: júliusi és augusztusi ellenőrzései során több visszaélést talált az elektromos alkatrészgyártó HEG Electronics dél-kínai Hujcsou városában lévő gyárában. A legsúlyosabb ezek közül, hogy a vállalat a törvényt megszegve legalább tíz 16 év alatti gyereket, köztük 14 éveseket állított munkába. A HEG emellett a CLW jelentése szerint a nyáron nála dolgozó mintegy száz diák fizetésének egy részét elcsalta, nem számolt nekik prémiumot a túlórákért vagy az éjszakai műszakért. A 8,5 jüanos (332 forint) órabérért dolgozó diákok hazautazási költségét sem állta a cég, annak ellenére, hogy azt korábban megígérte a fiataloknak. A munkajogi szervezet a dolgozók diszkriminatív kiválasztására, a megengedett többszörösére rúgó túlórákra, a társadalombiztosítással való visszaélésre, a biztonsági képzés hiányára és 12-13 órás, állást igénylő, pihenés nélküli foglalkoztatási gyakorlatra is felhívta a figyelmet.

A HEG Electronicsot két évvel ezelőtt hasonló vádakkal illette a CLW. A Samsung akkor a gyerekmunka elleni fellépését és beszállítói láncának jobb vizsgálatát ígérte, a CLW szerint ugyanakkor erre nem került sor. A dél-koreai cég beszállítóinál végzett vizsgálatok az elmúlt két évben négyszer mutattak rá gyerekmunka alkalmazására, a legutóbbi eset mindössze hat héttel korábban történt.

A CLW állításait csütörtökön mind a Samsung, mind pedig a Lenovo tagadta, mondván, sosem alkalmaztak gyerekeket. A Lenovo annyit közölt, vizsgálja a CLW dokumentumait, a Samsung pedig a szervezettel közös vizsgálatot kezdeményezett a helyzet alaposabb kivizsgálására.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény