FőoldalÜzletJól teljesít az ABB négy divíziója
2014. május 05., hétfő ::

Jól teljesít az ABB négy divíziója

Az ABB közzétette a 2014 első negyedévére vonatkozó jelentését, amelyben stabil árbevételi eredményekről számol be. A kedvező árbevétel annak tulajdonítható, hogy a cég profitálni tudott a korai ciklusú ipari szektorokban való széles körű jelenlétéből és a földrajzilag jól kiegyensúlyozott portfóliójából

A 10,4 milliárd USD volumenű rendelésállomány stabilan a tavalyi év szintje körül alakult, annak ellenére, hogy a közüzemi szektorból és a kései ciklusú iparágakból származó nagy megrendelések növekedése továbbra is lassú. Az automatizálási üzletág javuló, míg az energetikai (Power) üzletág csökkenő árbevételi eredménye mellett, a vállalat 9,5 milliárd USD árbevételt realizált. Az energetikai üzletág gyengébb árbevételi eredménye arra vezethető vissza, hogy alacsonyabb volt a nyitó rendelésállománya, mint 2013 első negyedévében.

Az üzemi EBIDTA marzsok – a Power-One akvizíció várható, tompító hatásait figyelmen kívül hagyva – a Kisfeszültségű Termékek és a Folyamatautomatizálási divízióknál nőttek, míg az Energetikai Termékek, valamint a Gyártásautomatizálás és Hajtások divízióknál a korábbi szinten voltak. A cégcsoport üzemi EBIDTA eredményére, ill. az üzemi EBIDTA marzsára negatív hatást gyakorolt az Energetikai Rendszerek (PS) divízió gyenge üzemi teljesítménye, továbbá a tengeri ("offshore") szélerőmű-parkok, ill. a napenergia-előállítás területén vállalt, nagy volumenű EPC típusú fővállalkozásaival kapcsolatos kiadás volumene, mely tényezők azt eredményezték, hogy PS az első negyedévben veszteséges volt. Az Energetikai Rendszerek divíziónál tapasztalt negatív folyamat ellenére a negyedévben javult az üzemi tevékenységek készpénzállománya.

„Négy üzleti divíziónk a terv szerint, jól teljesít, ezek teljesítményét az első negyedében magasabb korai ciklusú rendelésállomány, stabil nyereség és erősebb cash flow jellemezte" – mondta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. "A negyedév kiemelkedő eredményeit a rendelésállomány erőteljes növekedését és erős pénztermelő képességet felmutató Gyártásautomatizálás és Hajtások divízió, valamint a jó bevételi mutatókat elérő Kisfeszültségű Termékek divízió szállította. Az Energetikai Termékek divízió megőrizte szilárd jövedelmezőségét, míg a Folyamatautomatizálás üzemi EBIDTA marzsa rekord szintű volt.

"A Thomas&Betts HVAC és a Power-One Power Solutions egységek eladásai azt jelzik, hogy jól haladunk a portfólió optimalizálási célkitűzéseink teljesítése felé.

„Csalódást keltő a Energetikai Rendszerek divíziónál folytatódó gyenge teljesítmény, azonban már folyik a korábban bejelentett stratégiai átszervezés kereteit messze túlmutató intézkedések szigorú végrehajtása"hangsúlyozta Spiesshofer. "Az alapos felülvizsgálatot követően az új vezetés célul tűzte ki a fokozatos változást jelentő, „Step-change" program bevezetését és számos helyesbítő intézkedést is végrehajtott. A helyesbítő intézkedések keretében döntés született arról is, hogy a PS a továbbiakban nem indul EPC típusú tendereken a napenergia-termelési projektek területén, ill. további, menedzsmentet érintő változások is várhatók. A PS átalakítása a vártnál több időt vesz igénybe, de továbbra is bízunk benne, hogy az átalakítás erős és versenyképes divíziót eredményez majd."

„Ami a jövőt illeti, a 2014 évi fő célkitűzéseink között szerepel, hogy a vállalat öt divíziója közül négy továbbra is kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtson, míg a PS-nél folytatjuk a divízió gazdasági talpra állítására tett erőfeszítéseinket"– folytatta a vezérigazgató. „Ezzel egyidejűleg a cég vezetése jelentős eredményeket kíván elérni a hosszú távú stratégia tervünk megvalósítása terén is, és bízunk benne, hogy a szeptemberi Tőkepiaci Napon már beszámolhatunk az e téren elért eredményeinkről is."

Az ABB honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény