Van, aki nem szereti Kínát
Egy közelmúltbéli, a kínai médiában közölt felmérés szerint a japán vállalatokat diplomáciai viszály és a növekvő termelési költségek Kínától való távolodásra késztetik. A kínai-japán területi vita leginkább az autóipari beruházásokat és vállalkozásokat érintette, ezért egyes fejlesztések részlegesen, vagy teljes mértékben leálltak. A működési költségek és a növekvő bérterhek ugyancsak arra indítják a japán vállalkozókat, hogy új termelési bázisok után nézzenek. Vannak, akik arra panaszkodnak, hogy nem kaptak lehetőséget kínai közbeszerzésekben.
Mindezek alapján nem csodálkozhatunk azon, hogy egy, az ázsiai és csendes-óceáni régióban jelen lévő nyolcezer japán vállalatra kiterjedt vizsgálat szerint Kínára egyre kevésbé tekintenek elsődleges beruházási célpontként, még ha a megkérdezettek 52,3 százaléka úgy is vélte, hogy további két évig Kína fontos célországa marad a japán fejlesztéseknek (az így vélekedők aránya 2011-ben 66,8 százalék volt). Mine Sintaro, a felmérést végző japán kereskedelemi szervezet elnöke ezzel összhangban azt nyilatkozta, hogy a japán cégek egyre inkább a környékbeli feltörekvő piacok felé fordulnak, ahol — helyenként — kínai versenytársakkal találják magukat szemben. Indonézia mellett külön is megemlítette Vietnamot, Kambodzsát, Mianmart és Laoszt.
A Kínai Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint a kínai export függősége a japán piactól számottevően csökkent az utóbbi időben, ezért legfeljebb 4 százalékpontos éves exportcsökkenésre számítanak a 2013. év viszonylatában. Ugyanakkor harmadik piacokon, például az autók és az elektronikai termékek piacán nehézségekkel kell számolniuk a kínai exportőröknek, mivel a japán áruk olcsóbbá válása versenyelőnyt jelent majd a szigetország vállalatainak.
Van, akinek Kína is túl drága
A gyári munkások fizetése hatalmasat emelkedett Kínában: az elmúlt évtizedben közel négyszeresére nőtt, ezzel a környező országok relatíve sokkal olcsóbbá váltak. Az elmúlt években Kínában sorra nyíltak a gyárak, a munkaerő iránti kereslet emelkedett, eközben viszont a túlnépesedés megakadályozásáért tett erőfeszítések és a társadalom elöregedése, illetve a fiatalok gyári munka iránti érdeklődésének megcsappanása vezetett a fizetések gyors emelkedéséhez.
Ez a folyamat oda vezetett, hogy a vállalatok egyre inkább a Kínával szomszédos országokba helyezik át termelésüket. Mára a kínai munkaerő sok vállalat számára túl drága lett, az ottani munkásoknak háromszor annyit kell fizetni, mint a vietnamiaknak.
Vietnam státusza nemzetközi szinten változott meg az 1959 és 1975 között zajló háborúk óta. Mára az ország és gazdasága részben képes volt helyreállni. Mindez üzletileg is vonzó lehet, legalábbis erre enged következtetni, hogy a Samsung úgy döntött, Vietnam ideális helyszín arra, hogy odaköltöztesse a legújabb gyártósorát.
A Samsung az elmúlt években a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává vált, többek között az olcsó kínai munkaerőnek köszönhette versenyképességét. A felső kategóriás készülékek piacán azonban egyre erősebb a verseny, így a költségek további lefaragása vált szükségessé. A kínai termelés drágává vált, ezért a koreai cég úgy döntött, hogy Vietnamba költözteti termelése nagy részét. A gyártás 2013-ban már meg is kezdődött. Az új üzem (ami a második Samsung-gyár az országban) Thái Nguyên városában kapott helyet, egész pontosan a Yen Binh Ipari Parkban. A 2 milliárd dollárnyi beruházásból épülő gyár 2015-től működhet teljes kapacitással. Ekkor éves szinten 120 millió darab készülék készülhet el itt, ami a Samsung jelenlegi összértékesítésének a negyedét teszi ki. Az első gyár már teljes gőzzel termel, évente annyit, amennyit most is előirányoztak: 120 millió készüléket. A megduplázódó vietnami Samsung-termelés azt jelenti, hogy a dél-koreai technológiai óriás mobilgyártásának 40%-áért felel majd az ország.
Nemcsak a Samsung távolodik Kínától
A Nokia 2012-ben jelentette be, hogy a komáromi, reynosai (Mexikó) és salói (Finnország) gyártást áthelyezik Vietnamba. A termékeket főként a gyorsan növekvő piacokra szánják. 2012. április 23-án hivatalosan is megkezdődött a Nokia vietnami gyárának építése.
A tajvani Compal Electronics a Quanta Computer mögött a világ második legnagyobb szerződéses notebookgyártója. Ügyfele többek közt a Dell, a HP és a Toshiba is. Bár a gyártás erőteljesen automatizált, számos folyamatot a mai napig munkások végeznek, például részegységek összeillesztését, tokozások lezárását, matricák felhelyezését, ellenőrzést, tesztelést. A hatalmas volumen miatt a gyártás munkaerőigénye is óriási, a bérköltség pedig jelentős tétel a könyvelésben, amelyen spórolni kell. A látványosan emelkedő kínai bérek miatt a Compal már 2009-ben betette a lábát Vietnamba, azzal a céllal, hogy 2013-ra az összes legyártott noteszgépének felét a Hanoihoz közeli Vinh Phuc Ipari Parkban található gyárában állítsa elő. A vietnami Compal-gyárban 2011 második felében kezdődött meg a termelés felfuttatása.
A fenti folyamatok hatására Vietnamban a munkabérek a közelmúltban erőteljesen nőttek ugyan, de még így is csak fele olyan magasak, mint Kínában — a minimálbér 2 millió dong körül van, ami a jelenlegi árfolyamon kb. 20 ezer forintot ér. Az átlagos fizetés pedig mintegy 3,2 millió dong, azaz 32-33 ezer forint. Ezzel szemben a kínai elektronikai gyártás fellegvárának számító Sencsenben a minimálbér 1500 jüan (55 ezer forint), az átlagfizetés pedig 3300 jüan (120 ezer forint) fölött van. Mindezek ellenére Kína sok vállalat számára még mindig vonzó, a belső piac ugyanis gyors növekedést mutat, hatalmas népességgel és ipari háttérrel rendelkezik. Szakértők szerint a cégek egy része nem vonul ki Kínából, csak diverzifikálnak: a kínai tevékenységükkel párhuzamosan a környező országokban is gyártási kapacitást építenek ki.
Az Intel is igyekszik kihasználni az olcsóbb vietnami munkaerő előnyeit, sőt, amerikai cégek sorozata gondolta át outsourcing-politikáját. Nemcsak az olcsóbb munkaerőköltség jelenti ezen országok vonzerejét, de ezzel csökkenteni tudják függőségüket is Kínától.
Vietnam mellett Mianmar (a korábbi Burma) és Kambodzsa, valamint Thaiföld és a Fülöp-szigetek is népszerű célpont; tavaly mindegyik országban emelkedtek a külföldi beruházások, miközben Kínában 3,5%-os volt a visszaesés.
A legutóbbi években a Bosch is növelte globális jelenlétét: új regionális vállalatokat alapított Bangladesben, Kambodzsában, Laoszban és Mianmarban. A vállalat az említett régiókban tavaly mintegy 600 millió euró árbevételt ért el, ami a tervek szerint 2015-re 1 milliárd euróra nőhet.
Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a Tiffany ékszergyártó Kambodzsában épített gyémántcsiszoló gyárat. Nevet nem említő újsághírek szerint az egyik japán technológiai cég is arra készül, hogy érintőkijelzőket és rezgőakkumulátorokat gyártson a mobiltelefonokhoz az országban. És ha már japánokról van szó: a Minebea precíziós villanymotorokat gyártó leányvállalata már 2012-ben 1200 főt foglalkoztatott a Phnom Penh Special Economic Zone-ban. Hírek szólnak arról, hogy nemsokára 5000 főre fog nőni az alkalmazottaik száma Kambodzsában.
A kambodzsai bérek apropóján még egy kis hír: január elején a BBC közreadta, hogy a heti 80 órát dolgozó textilipari munkások havi bére 80(!) dollár volt, amit — teljesen érthetően — keveselltek az érintettek. Elmondták, hogy hat-nyolc ember nyomorog egyetlen szobában, és negyven barakkra jut egy vécé. Nincs folyó víz, és a szennyvíz is szabadon távozik. (Ha ez igaz, akkor a járulékos költségek elhanyagolható szintjénél fogva Kambodzsa tényleg lényegesen olcsóbban termelő ország, mint Kína.) Tiltakozásba, utcai demonstrációkba kezdtek, mire a katonai rendőrség tüzet nyitott a tüntető munkásokra: legalább négyen meghaltak.
