FőoldalÜzletDiplomaátadó ünnepség Pannon Egyetemen
2014. február 05., szerda ::

Diplomaátadó ünnepség Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának és Mérnöki Karának közös Diplomaátadó ünnepségén a két kar összesen 139 hallgatója vett át alap-, vagy mesterszakos diplomáját és 16 doktort avattak

A rendezvényen dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora köszöntötte a részvevőket, a karok és az egyetem sikerein, eredményességén keresztül ismertette, miért is értékes az itt szerzett diploma a hallgatók számára, mely hosszú távú szakmai karrierjük biztos alapja. Dr. Blazsek István, a Nitrogénművek Zrt. vezérigazgatója az intézményben átvett mérnöki diplomájának meghatározó szerepét emelte ki, valamint a hallgatók számára azt tanácsolta, hogy olyan munkahelyet válasszanak, ahol jól érzik magukat, de emellett szakmájuk és jövőjük meghatározó elemeként folyamatosan fejlesszék tudásukat, ezzel lehetnek versenyképesek. Dr. Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója beszédében személyes példáján keresztül mutatta be, hogy miért érdemes kockázatot vállalni, emellett hangsúlyozta, hogy az itt végzett hallgatók nagy előnnyel indulnak a szakmai karrier útján. A kulturális műsort követően dr. Szalai István, a Mérnöki Kar dékánja ismertette az időszak hallgatói és oktatói elismeréseit, díjait, sikereit. Végzett hallgatókhoz intézett mondataiban kiemelte, hogy a diploma egy hosszú, eredményes munka lezárását jelenti, de egyben egy új kezdetét is , így válhatnak a magyar műszaki értelmiség tagjaivá. Piglerné dr. Lakner Rozália, a Műszaki Informatikai Kar dékánja beszédében a kar jelentős évfordulóira hívta fel a figyelmet, valamint a kar oktatóinak, hallgatóinak kinevezéseiről, díjairól, és tehetséggondozó programokról számolt be. Hangsúlyozta, hogy a kar egyedülálló, világszínvonalú projektjeiben a hallgatók is aktív részvevők, így ők kiváló szakmai alapot kapnak ahhoz, hogy a munkaerőpiacon is megállják helyüket.

A köszöntőket követően díjak és kitüntetések átadására került sor. Dr. Győri Zoltán professzort kimagasló tudományos munkássága és a Pannon Egyetem érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként honoris causa doktorrá avatták. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szent Györgyi Albert-díjban részesítette dr. Török Ádám akadémikust, az erről szóló elismerést az ünnepélyen vehette át. A Műszaki Informatikai Kar dékánja emléklapot adott át dr. Bujtás Csilla egyetemi docens részére 25 éves, Scheibelhoffer Miklós üzemviteli alkalmazott részére 40 éves közalkalmazotti jogviszonya elismeréséül. A Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet a folyamatmérnöki szakterületen végzett eredményes munkáját elismerve Árva Péter Tanulmányi Ösztöndíjjal jutalmazta Egedy Attila okleveles vegyészmérnököt, a Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola PhD-hallgatóját.

A díjak átadása után 16 PhD doktor tette le esküjét. A búcsúztató hallgatók nevében Nyitrai Tamás programtervező informatikus, a végzett hallgatók nevében Pásti Kitti gazdaságinformatikus búcsúzott, majd ezt követően az alap- és mesterszakos oklevelek átadására került sor.

Fotók: Szabó László

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény