FőoldalÜzletA Siemens beszáll az e-mobilitásba is
2013. december 27., péntek ::

A Siemens beszáll az e-mobilitásba is

2015-ben már 350-en fognak dolgozni az új projektben

Az erlangeni Frauenauracher Straße 85 alatt már építik az Inside e-Car üzleti egység számára az új gyártócsarnokot és az irodaházat. Utóbbi a nemzetközi összetételű team üzleti főhadiszállásaként is funkcionál majd. A gyártócsarnokban 1200 négyzetméteren e-járművekhez fognak invertereket gyártani, és további 1200 négyzeméteren folyik majd a fejlesztés, kapnak helyet a laborok és a vizsgapadok. A tízmillió euro nagyságrendű beruházással a német energetikai cég célja az, hogy tudassa a piaccal: a továbbiakban az elektromos közlekedés területén is számolni kell majd vele. Az új épületbe laborok, tesztelő-vizsgáló pár sorok települnek. 2014 áprilisától kifejezetten a K+F területen 50-en dolgoznak majd, de mihelyt a kétemeletes irodaépület egy évvel később elkészül, ez a létszám 350 főre bővül majd.

Mint azt Jörg Grotendorst, az Inside e-Car üzleti egység vezetője mondta a hír kapcsán: a beruházással összekötik az ipari és gépjárművi felhasználásra szánt inverterek fejlesztését és gyártását.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény