FőoldalÜzletAnatómia HD-ben
2012. október 03., szerda ::

Anatómia HD-ben

Belül is szép: az új BodyMaps alkalmazással felfedezhetjük belső szerveink működését

Néhány a legrégebbi és legjobb anatómiai rajzok közül Leonardo da Vinci nevéhez fűződik. A reneszánsz polihisztor számos alkalommal volt jelen emberek és állatok boncolásán (sőt időnként ő maga vágta fel a testeket), megfigyeléseit pedig jegyzetekkel gazdagon ellátott, részletes rajzokon rögzítette. Testrészekről is készített valósághű lenyomatokat úgy, hogy olvasztott viaszt fecskendezett a koponyába és az aortabillentyűbe, majd tanulmányozta alakjukat és funkciójukat. Munkája azonban csak megszakításokkal haladhatott, ugyanis hátráltatta a boncolható testek (melyek többnyire bűnözők holttestei voltak) hiánya, illetve a Pápa emberi testek boncolását tiltó rendelkezése. Forradalmi jellegük ellenére rajzai 1519-ben bekövetkezett halálát követően 400 éven át nem voltak láthatóak.
A digitális korszakban azonban már nem kell aggódni a pápai harag vagy a boncolható testek miatt. A medikusoktól és szakemberektől kezdve a lelkes amatőrökig és művészekig bárki éles részletességű képet kaphat az emberi test belsejéről a BodyMaps elnevezésű új alkalmazás segítségével, melyet most mutatott be a GE és a Healthline Networks. A kifejezetten az iPad Retina kijelzőre kifejlesztett alkalmazás több mint 1000 testrészről, szövetről, csontról és szervről ad nagyfelbontású háromdimenziós képet, melyekhez kereshető tárgymutató társul. Leonardo többnézetű lenyomataihoz hasonlóan a felhasználók az alaposabb megtekintés érdekében több mint 30 testrészt forgatni is tudnak, sőt, női és férfi test között is váltogathatnak.

A BodyMaps emellett különféle betegségeket, eljárásokat és kezeléseket bemutató 200 videót, valamint egy jelölő eszközt is tartalmaz. Az orvosok és a nővérek közvetlenül a képekre rajzolhatnak, és kiemelhetik az információkat a páciensek számára. Az alkalmazás a közösségi oldalakat is tudja kezelni, így a felhasználók emailben és a Facebookon keresztül is megoszthatják jelöléseiket vagy megjegyzéseiket.

A BodyMaps honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény