FőoldalÜzletKinek kellhet a haldokló RIM?
2012. augusztus 28., kedd ::

Kinek kellhet a haldokló RIM?

A Samsung felvásárlási ajánlata nem túl valószínű, azonban az IBM részleges érdeklődése reálisnak tűnik

A BlackBerry okostelefonokkal sokáig kényelmes pozícióban lévő Research In Motion rendkívül nehéz helyzetben van. A vetélytársai (főként az Apple és a Samsung) szinte lekörözték a piacon. A helyzetből kiutat csak a fúzió jelenthet.

A Samsung állítólag a BlackBerry 10 mobil operációs rendszer licence iránt érdeklődött. Ez azonban kevéssé hihető, hiszen a koreaiaknak bőven elég saját termékeikre és az Androidra koncentrálniuk. Az ügyet a Samsung hivatalos közleménye látszik lezárni, miszerint sem most, sem korábban nem merült fel a cégnél a RIM felvásárlása vagy bármiféle licencelési konstrukció.

Egyes hírek szerint az IBM már meg is kereste a RIM-et azzal, hogy megvennék a kanadaiak vállalati szolgáltatásokra fókuszáló üzletágát. A divízió szerverparkja felel többek között a cégek biztonságos levelezéséért. A szokásoknak megfelelően az értesülést egyik fél sem kívánta kommentálni, miközben a RIM-hez közeli források annyit tudtak megerősíteni, hogy a teljes akvizíció nem szerepel a tervek között, mivel ilyen jellegű ajánlatot sehonnan nem kapott a BlackBerry gyártója.

A RIM egyetlen esélyének tartott BlackBerry 10-es új operációs rendszere csak a jövő évben léphet ki a piacra, ami szakértői körök szerint túl későn lesz. A legutóbbi negyedévben 518 millió USD veszteséget elkönyvelő cég óriási leépítésekkel próbál meg időlegesen úrra lenni a helyzeten. A gond nagyságáról pontos képet ad a társaság papírjainak teljesítménye is: az elmúlt négy év során 95 százalékot vesztettek értékükből a RIM részvényei.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény