FőoldalÜzletGyerekmunkával vádolják a Samsung kínai beszállítóját
2012. augusztus 13., hétfő ::

Gyerekmunkával vádolják a Samsung kínai beszállítóját

A China Labor Watch belső embereket küldött a Samsung egyik jelentős beszállítójához, a HEG Electronics-hoz. A nyomozók a június-július hónapot töltötték a cégnél alkalmazottként. Ez idő alatt 16 éven aluli munkásból hét darabot regisztráltak, melyből egyik mindössze 14 éves volt

A kínai törvények tiltják a 16 éven aluliak alkalmazását. Állításuk szerint a munkavállalók szörnyű körülmények közt dolgoznak: a HEG-nél heti hat nap napi 10-11 órát kell dolgozni. A jó munkáért nincsen jutalmazás, azonban kis hibáért is könnyen büntetnek. Az órabérük 1 dollár.

A helyi hatóságok azonban máris cáfolták a gyerekmunkára vonatkozó vádakat. A fent említett hét főből állítólag kettő nem is volt annyira fiatal (19 évesek), a másik öt pedig 16 és 18 év kor közötti. Ez pedig a helyi törvények szerint már az a kor, amelyben legálisan munkát vállalhatnak a tinédzserek. A kormányzati vizsgálat emellett azt is kiderítette, hogy a HEG betartotta a munkajogi törvényeket, megfelelő összegű bért fizet, és nem kényszeríti túlórára alkalmazottait. A HEG Electronics szóvivője pedig azt nyilatkozta, hogy vállalata sosem alkalmazott a törvényben rögzítettnél fiatalabb korú munkavállalót.

A Samsung maga is küldött vizsgálócsapatot beszállítójához, ám ők egyelőre még nem rendelkeznek új információval az esettel kapcsolatban.

Az ügyet kirobbantó China Labor Watch blogbejegyzésben visszautasította a kínai hatóságok vizsgálatának eredményét. Szerintük a vállalat megpróbálja eltitkolni a visszásságokat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény