Az utóbbi két évtizedben a kis- és középvállalkozások informatikai rendszereivel kapcsolatos elvárások alacsony szinten stabilizálódtak. A biztonság, a kiszámíthatóság és a működés tervezhetősége elsődleges fontosságú vállalkozások számára, és csupán akkor költenek fejlesztésekre, ha azonnal látják a megtérülést. Az ország fejlődésének egyik kulcsa azonban a kis- és középvállalkozások megerősödése, melynek előmozdítása a kormány tervei között is elsődleges célkitűzésként szerepel. A működő összes vállalkozásból 99,9 százalékot képvisel ez a szektor, és az üzleti szférában foglalkoztatottak több mint 73 százalékának biztosít munkát1.
A fejlődés egyik legfontosabb feltétele a kis- és közép vállalkozások informatikai fejlettségi szintjének növelése, amely azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben állami támogatás nélkül nem valósítható meg. Amennyiben a kormány a KKV-fejlesztéssel kapcsolatos kormányzati stratégia részeként támogatná az új típusú informatikai szolgáltatások bevezetését vagy az informatikai erőforrás-kihelyezést, lehetőséget teremtene a vállalkozások számára, hogy kimozduljanak az informatikai szinten tartás csapdájából. A támogatások megvalósulása stabil és hatékony működést eredményezne, és javulna a kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképessége is.
Számos kulcsfontosságú érv sorolható fel a hagyományos informatikai erőforrás-kihelyezés mellett, de a legfontosabb, hogy a kis- és középvállalkozások részmunkaidős rendszergazda áron juthatnak nagyvállalati szintű, magas minőségű informatikai megoldásokhoz. A döntéshozók támogatására ezért a NAVIGATOR készített egy infografikát, melyben összefoglalja a KKV-k vezetői számára az IT-outsourcing legfontosabb előnyeit.
"Még az igen kicsi cégek is törekednek arra, hogy működésüket optimalizálják, és még gazdaságosabban tudják kiszolgálni az egyre növekvő vevői igényeket. Azok a kis- és középvállalkozások, ahol a szoftveres környezet még nincs kialakítva és egy gyorsan bevezethető, legalizált megoldást keresnek, például nyitottak a legújabb technológiákkal kapcsolatban is. A fejlesztéshez szükséges források előteremtése azonban a legtöbb vállalkozásnak nehézséget jelent, ezért rendkívül fontos lenne, hogy állami támogatásokkal vigyék őket a fejlesztés irányába"mondta Juhász Lajos, a NAVIGATOR Informatika Zrt. vezérigazgatója.