FőoldalÜzlet8. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny
2012. január 19., csütörtök ::

8. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny

Pályázati felhívás
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság valamint a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda ezúton hirdeti meg a 2012. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt,
8. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyét,
amelyre a versenyzők hat kategóriában küldhetnek be pályaműveket

  1. Oktató programok, amelyek közismereti illetve szakmai tárgyak önálló /konzultáció nélküli/ tanulására alkalmasak.
  2. Alkalmazói programok, amelyek a számítógépek széleskörű felhasználását mutatják be. Ebben a kategóriában versenyeznek a szoftvertechnológiai (operációs-rendszer szintű) programok is.
  3. Játékprogramok. Ebben a kategóriában a versenyzők saját ötleteik alapján írt játékprogramjaikkal versenyezhetnek. A zsűri elfogad olyan játékprogramokat vagy programrészeket is, amelyeket a pályázó másoktól átvett ötletek alapján fejlesztett tovább. Az a játékprogram is indulhat, amit a versenyző egy, már meglévő játék alapján önállóan fejlesztett, vagy önmaga jelentősen módosított. Ezekben az esetekben az ötlet illetve a külső program forrását is fel kell a pályázatban tüntetni.
  4. Megépített (digitális) automata berendezés (hardver) és vezérlése (szoftver)
  5. Számítógépes művészeti programok, ebben a kategóriában - három csoportban - háromféle program versenyezhet:
    • Számítógépes grafika, egy-egy versenyző legfeljebb 5 pályaművet küldhet be,
    • Számítógépes animáció, egy-egy versenyző legfeljebb 3 pályaművet küldhet be, de egyik pályamű időtartama sem haladhatja meg a 3 percet,
    • Számítógépes zene (kompozíció, hangzó zeneanyag), egy-egy versenyző legfeljebb 2 pályaművet küldhet be, egyik pályamű hosszúsága sem haladhatja meg az 5 percet.
  6. Számítógéppel támogatott tervezés

Ebben a kategóriában várjuk a különböző CAD programokkal megszerkesztett tervrajzokat, látványterveket, műszaki animációkat.

A zsűri PC kategóriájú gépekre írt programokat fogad el.
A pályázat értékelésénél fontos szempont a program helyessége, alkalmazói programok esetén az emberközeliség, a multimédia és az Internet-es programoknál a tartalom mellett a látvány.
Az 1-4 kategóriában a pályázók készíthetnek hagyományos programnyelveken megírt, illetve WEB-alapú pályaműveket, ez utóbbi esetben a beküldött írásos anyagban jelöljék meg a pályamű Internet címét, esetleg jelszavát.
A pályázók a pályázatban a következő adatokat tüntessék fel:

  • a pályázó neve, címe, e-mail címe, telefonszáma, valamint
  • a pályázat kezelési utasítása, a pályázat tartalmi leírása,
  • amennyiben a pályázathoz valamilyen hardver kiegészítés szükséges a leírásban ezt is fel kell tüntetni,
  • egyetemisták és főiskolások esetében fel kell tüntetni az egyetem,/főiskola nevét és címét, a kar megnevezését.
  • általános és középiskolások esetében a következőket is meg kell adni:
    • az iskola nevét és postai címét, e-mail címét,
    • a pályázó hányadik osztályba jár,
    • az informatika tanárának a nevét.

A versenyen 20 év alatt bárki részt vehet, azaz általános és középiskolás diákok, szakmunkás tanulók, az első évfolyamra járó egyetemi és főiskolai hallgatók illetve a versenyen fiatal, pl. teleházas programozók is indulhatnak, akik a döntő induló napjáig, azaz,
2012. március 22-ig
a 20. életévüket még nem töltötték be. (A zsűri elnöke, a versenyző kérésére, ha a versenyző néhány nappal túllépi a fenti időkorlátot, felmentést adhat: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
A versenyre - hagyományosan - egy pályázatot több versenyző közösen is készíthet, ebben az esetben a csoport minden tagjának a nevét fel kell tüntetni a pályázatban.
A pályaműveket CD-n, DVD-n, vagy Interneten is be lehet küldeni. A programhoz a kezelési utasítást magyar vagy angol nyelven (ha a pályázó nem magyar anyanyelvű) kell mellékelni. Internetes pályázatok esetén, amennyiben a pályázatot a versenyző egy weboldalon helyezte el, be kell küldeni a weboldal címét.

1. A verseny első fordulója
a. A programtermékeket 2012. február 10-ig kell a gimnázium versenybizottságának - adathordozón: CD-n, DVD-n illetve e-mail-en (e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) beküldeni. A pályázatokat a rendezők előzsűrizik. Az előzsűri 2012. március 1 - ig küld értesítést azoknak a versenyzőknek, akik a döntőbe kerülnek. Az el nem fogadott pályázatok szerzői is értesítést kapnak.
b. A szerbiai (vajdasági) versenyzőknek a verseny első fordulóját vajdaságban rendezzük meg, amelyre Szerbiában az iskoláknak egy külön pályázati felhívást fogunk kibocsátani.

2. A döntő
A 2012. március 22. és 24. között az I. Béla Gimnáziumban megrendezendő döntőbe behívott versenyzők a zsűrinek és a közönségnek 10-15 perces előadás keretében mutatják be programterméküket. A zsűri -amelynek elnöke hagyományosan Kovács Győző, a verseny kezdeményezője - a terméket annak minősége, a bemutatás színvonala és a feltett kérdésekre adott válaszok alapján értékeli. A döntőn a pályázók (csoportos pályázat esetén maximum 2 fő) a rendező gimnázium vendégei. A zsűrizés végeztével a zsűri ünnepélyes eredményhirdetést tart. A versenyen bárki részt vehet, a zsűri pontozása és az eredmények nyilvánosak, mindez kikerül a verseny honlapjára is. A verseny döntőjébe került tanulók a verseny támogatói által felajánlott értékes díjakat kapják, amelyek zömében informatikai (hardver és szoftver) termékek.

A pályázatokat a következő címre kell beküldeni:
Neumann verseny, I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
7100 Szekszárd, Kadarka u. 25-27.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.ibela.hu
A pályázat beküldésének a határideje: 2012. február 10.
A szerbiai (vajdasági) pályázatokat a szerbiai (vajdasági) pályázati kiírásban megadott határidőig, a megadott vajdasági címre lehet beküldeni.

A Neumann verseny zsűrijének az elnöke a következőkről tájékoztatja a pályázókat:

  • Korábban is, főleg az idei versenyre, egyre több Logo programmal írt pályázat érkezett, aminek - talán mondanom sem kéne - nagyon örültem.
  • Ha a Logo nyelv iránti érdeklődés továbbra is fennmarad, azaz a jövő évi versenyre is sok Logo nyelven írt programot fogunk kapni, akkor - csak a Logo programokra - egy külön díjat is alapítunk, amit az a versenyző fog elnyerni, aki a legötletesebben és sokrétűbben tudta a Logo technológia lehetőségeit felhasználni.
  • A döntéshez - a Logo zsűri társelnökének - meghívom a Logo pedagógia kiváló ismerőjét és alkalmazóját, Dr. Farkas Károlyt, a Neumann Társaság MikroWorld Logo Szakosztályának az elnökét.

Szeretettel várjuk a Logo programozók legújabb munkáit.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény