FőoldalÜzletTöbb e-hulladékot kell visszagyűjteniük a tagállamoknak
2011. június 08., szerda ::

Több e-hulladékot kell visszagyűjteniük a tagállamoknak

Növelné az Európai Tanács a begyűjtésre és újrahasznosításra kötelezett elektronikai hulladékok körét és mértékét, de korántsem az Európai Bizottság (EB) által javasolt mértékben - derült ki az uniós környezetvédelmi miniszterek március 14-i ülésén. Az EU a 2010-ben megtermelt elektronikai hulladékok 33 százalékát gyűjtötte be, és használta - illetve hasznosította - újra. A hatályban lévő szabályozás szerint lakosonként 4 kg-nyi elektronikus hulladékot (pl. kidobott mobiltelefont, háztartási gépeket) kell újrahasznosítaniuk a tagállamoknak

A mostani megállapodás alapján a Tanács azt javasolja, hogy a megtermelt hulladék 45%-át kelljen újrahasznosítani, négy évvel a hatályba lépés után pedig 65%-ra emelkedne az arány. A módosított irányelv a tervek szerint 2012-ben lépne hatályba, Brüsszel pedig négyéves felkészülési időt (2016-ig) adna a tagállamoknak a megemelt arány eléréséhez.
A tárcavezetők ülésén heves vita folyt a témában, a tagállami álláspontok pedig érdemben nem változtak. Néhány tagország - az infrastrukturális hiányosságokra és a szükséges forrásigényes átalakításokra hivatkozva - a magyar elnökség kompromisszumos javaslatát támogatta, amely nem négy-, hanem 6 éves átmeneti időt ad, sőt, néhány tagországnak (Csehországnak, Magyarországnak, Máltának, Lettországnak, Litvániának, Romániának, Szlovákiának és Lengyelországnak) 2020-ig kell elérnie a 65 százalékos arányt.

Vitás kérdés volt ugyanígy, hogy mely termékekre terjedjen ki a visszagyűjtési kötelezettség, amelynek minden költsége a gyártókat terhelné. A tagállamok többsége a "nyitott hatály" elvét támogatta, amely meghatározna egy kivételeket tartalmazó listát. Ami pedig nincs a listán, azt vissza kellene gyűjteni, és újra kellene hasznosítani. A tagországok egy másik csoportja viszont ennek ellenkezőjét szerette volna elérni: azaz egy olyan lista elkészítését szorgalmazták, amelyen a begyűjtésre kötelezett termékek találhatóak.
A tagállamok nem támogatják azt az EB-elképzelést sem, amely bevezetné az európai gyártó fogalmát. A testületi tervek egyszerűsítenék az adminisztratív terheket, mégpedig úgy, hogy egy európai vállalkozásnak elég lenne csak egy tagországban regisztrálnia, és az ekkor kapott jogosítvánnyal minden tagállamban forgalmazhatna elektronikai termékeket, majd gyűjthetné be a hulladékokat. A Tanács viszont - fogyasztóvédelmi szempontok alapján - ragaszkodik ahhoz, hogy egy cég csak úgy árulhasson elektronikai termékeket egy tagállamban, ha ott regisztrálva is van.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény