FőoldalÜzletMegalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal
2011. március 30., szerda ::

Megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal

Az iparág szakmai szervezeteinek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével 2011. március 10-én megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK)

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai elektronikai ipar jelentőségére és lehetőségeinek kiaknázására; az iparág szereplői együtt hatékonyabban és hangsúlyosabban képviselhetik a nemzetgazdaság és az iparág közös érdekeit. Az alakuló ülésen elhangzott: az elektronikai ipar fejlődése nem csak az ágazat cégeinek érdeke. A KSH adatai szerint ugyanis a 2007-2010 közötti időszakban az elektronikai gyártás közvetlenül több mint 5 százalékkal, a közvetett hatásokat is figyelembe véve pedig mintegy 15 százalékkal járult hozzá a GDP-hez, a feldolgozó ipar 24,5 százalékát adja és mintegy 92.000 főt foglalkoztat.

Mivel a nemzetgazdaság legnagyobb termelő ágazata, hajtómotorja a válságból való kilábalásnak, meghatározó tényezője a foglalkoztatottság növelésének, jelentősen járul hozzá a vidékfejlesztéshez és a hazai kkv-k megerősítéséhez is.

A NEK konkrét cselekvési javaslatokat fogalmaz meg a kormányzati stratégiai célok elérése érdekében az elektronikai iparág fejlesztése révén.

A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal résztvevői:

  • Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham)
  • BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara (BME VIK)
  • Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ)
  • Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
  • Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP)
  • Magyar Innovációs Szövetség (MISZ)
  • Magyar Mérnökakadémia (MMA)
  • Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT)
  • Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya (MTA VI. O)
  • Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ)

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény