A mezőgazdaság mellett hagyományosan is az építőipar tekinthető az alacsony képzettségű, aktív korú munkavállalók legnagyobb felvevő területének. A strukturális munkanélküliség ezt a jelenleg stagnáló piacot is érinti. Annak ellenére, hogy van álláslehetőség, léteznek üres, betöltetlen pozíciók a keresleti oldalon, hatalmas méreteket ölt a feltorlódott, elhelyezkedni nem tudó munkavállalók létszáma. "Természetesen nem létezik olyan időpillanat a gazdaságban, amikor úgynevezett teljes foglalkoztatottságról beszélhetünk, magyarán a keresleti és kínálati oldal sohasem kerülhet teljes fedésbe, ugyanakkor a hiányszakmák felé történő átjárhatóság, a szakképzés finanszírozási modelljének rugalmassá tétele elemi érdeke volna a gazdaságnak" - mutatnak rá az AAM szakértői.
A cégek azonban ma nem feltétlenül érdekeltek a szakiskolákban tanuló diákok gyakorlati képzésében. Sok vállalkozó úgy érzi, hogy a szakképzési hozzájárulás befizetésével már letudta a kötelező feladatot; szakmai tapasztalat nélküli fiatalok gyakorlati képzésével nem kíván újabb koloncot a nyakába venni. A nyugati mintájú, duális szakképzési rendszerben a tanulók gyakorlati oktatásának jelentős részét az adott szektor arra alkalmas piaci cégei végzik, annak érdekében, hogy a munkaerőpiacra kikerülő végzősök valóban olyan szaktudással rendelkezzenek, amelyre a foglalkozatóknak szüksége van. A duális szakképzési rendszer az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a potenciális munkavállalók a piac igényeihez illeszkedő szaktudás birtokában valóban képesek legyenek elhelyezkedni - ezáltal csökkentve a strukturális munkanélküliség szintjét.
A jelenlegi finanszírozási rendszer fókuszált megváltoztatása nélkül ugyanakkor egy adott gazdasági szektor vállalkozásainak csatlakozása a szakképzés feladataihoz, illetve a szakmunkástanulók cégeknél való intézményesített fogadása nem lehetséges. Tapasztalatok szerint a vállalkozások számára a szakmunkástanulók képzése jelentős többletköltséggel jár. Építőipari szakmák gyakorlati oktatásában például jelentős az anyagköltség és a képzésre, betanításra időt szánó szakemberek munkaidőköltsége is. Az AAM szakértői rámutatnak a nemzetgazdaság, illetve a vállalkozók szakképzéssel kapcsolatos érdekei közti paradoxonra is. E szerint miközben az ország alapvető gazdasági szükséglete a megfelelően képzett, elhelyezkedni és dolgozni tudó szakemberek számának növelése és a munkahelyteremtés jelentős előmozdítása, addig a piacképes ismereteket gyakorlati szinten is átadni képes cégek rövidtávú üzleti érdekei nem ösztönzik a duális szakképzési rendszer megvalósítását.
Az ellentmondás gyakorlati érvényű feloldása azonban a nemzetgazdaság felemelkedésének alapvető feltétele. A munkaerőpiac szakképzettségi összetételét érintő egyenetlenséget reprezentáló strukturális munkanélküliség szintjének csökkentése a munkahelyteremtés egyik kézenfekvő eszköze lehet.
Az AAM közreműködésével a közelmúltban készített építőipari szakmunkaerő-állománnyal foglalkozó elemzésből kiderül, hogy az ebben a szférában működő közel 70.000, szakképzési hozzájárulást is fizető vállalkozás közül mindössze egy-két tucat cég alkalmas arra, hogy valódi, szakgyakorlati képzést is nyújtson a diákoknak. Járható útnak tűnik az ilyen cégeket a szakképzési feladatok színvonalas ellátásának feltételeit érvényesítő minősítési rendszer alapján szakképzésben résztvevő vállalkozásként regisztrálni, és a velük való egyezetéssel kialakítani egy új finanszírozási struktúrát.
A duális szakképzési rendszer kialakítása jól működő németországi példára alapozva kizárólag úgy történhet meg, ha az adott gazdasági ágazathoz tartozó vállalkozások szakképzési hozzájárulásként befizetett forrásait - egy alap létrehozása útján - a szakképzésben feladatot vállaló cégek kapcsolódó költségeinek fedezeteként használják fel. Így továbbra is biztosítható valamennyi, az adott szakmákban piacképes ismeretekkel rendelkező - munkaerő megjelenésében egyébként hosszútávon érdekelt - vállalkozás szerepvállalása a szakképzés finanszírozásában. Emellett feloldható lenne a duális rendszer létrehozásának jelenlegi legnagyobb korlátja is: megfelelő finanszírozási eszközökkel érdekeltté lehetne tenni az intézményesített gyakorlati szakképzésre alkalmas cégeket a tanulók fogadására.
