FőoldalÜzletXVIII. Nemzetközi Főenergetikusi Szeminárium
2011. március 09., szerda ::

XVIII. Nemzetközi Főenergetikusi Szeminárium

2011. február 24-26-án az ETE Esztergomi Szervezete és a Creative Web Solutions Kft. megrendezte Visegrádon a XVIII. Nemzetközi Főenergetikusi Szemináriumot, amely nagy szakmai sikert aratott

Az első nap Steier József (ETE-Esztergom Elnök) és Molnár László (ETE Főtitkár) mellett Magyar Energia Hivatal alelnöke Kovács Csaba is köszöntötte a szép számmal összegyűlt hallgatóságot. Külföldi előadóként a Pozsonyi Egyetem professzora, Dr. Ing. Ján Takács előadást tartott a geotermikus energia hasznosításáról Szlovákiában. A hallgatóság között kiemelkedő sikert ért el Dr. Kaderják Péter előadása, aki az energia stratégiai kérdéseivel foglalkozott.
Megtiszteltetés volt a rendezők számára, hogy az év képviselője, az Európai Parlamenti képviselő, Herczog Edit elfogadta felkérésüket, és előadásával növelte a rendezvény színvonalát.

A két nap során az alábbi témákról hangzottak el előadások, amelyekhez a hallgatóság sok szakmai kérdést tett fel:

  • Energiapolitika
  • Európai Energiahatékonysági Akcióterv
  • Energetikus képzés jelentősége
  • Megújuló energiák szerepe a hazai energiafelhasználásban
  • Hulladék hasznosítása tüzelőanyagként
  • Önkormányzatok energetikai feladatai
A szakmai sikerhez hozzájárultak a támogatók, előadók, a mintegy 100 látogató, valamint a szakmai kiállítók is. Különösen nagy siker volt a SUNWO Zrt. bemutatója, aki hazai innovációs újdonsággal, a Poseidon - virtuális tengelyű, levitációs - hidrogenerátor működő modelljével jelent meg, amely a szeszélyes kistérségi vízfolyások kezelésére alkalmas. További kiállítók a Spectris Components Kft., a KRL Kontrol Kft., a Sourcing Hungary Kft, a REECO Hungary Kft. és a CYEB Energetikai megoldások Kft.

A második nap csúcspontja a szakmai kirándulás volt, amelynek keretében a Suzuki gyárba látogattak el a résztvevők, ahol az autógyártásról részletekbe menő vezetést kaptak. A beérkező lemezektől a kilépő kész autókig végigkísérték a gyártás folyamatát. A Suzuki gyáron belül megtekinthették a Termoszerviz által beépített szintetikus gázkeverő berendezést is, amely a gázfelhasználásban a csúcslevágást igen jelentős eredménnyel végzi.

Tökéletes zárásnak bizonyult a harmadik napon, a Paksi Atomerőmű Esztergomba kihelyezett kamionja, amely mindenki számára elérhető és látogatható volt egész nap. A város lakossága is igen szép számmal megtekintette a bemutatót, amelynek során sok ismeretekhez jutottak az erőmű működéséről és annak a környezetére történő hatásáról.

Zárásként Dr. Steier József a szervezet elnöke összegezte, a szakmai konferencia eredményeit, valamint felhívta a figyelmet a következő rendezvényre, a II. Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fórumára, ami 2011. októberében kerül megrendezésre.

Bővebb információ

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény