FőoldalÜzletAutóipari fejlesztőközpont az Őrségben
2011. március 08., kedd ::

Autóipari fejlesztőközpont az Őrségben

A SOLO fantázianevű járművek fejlesztésébe a 2001-ben Őriszentpéteren alakult ANTRO Nonprofit Kft. kezdett. Céljaik nagyok voltak, lehetőségeik azonban szűkek. Koncepciójuk középpontjában állt, hogy az innovatív fejlesztések, s a megszülető termékek gyártása és összeszerelése hozzájáruljon e nehéz sorsú régió, de kicsit az ország fellendítéséhez is. Nonprofit szervezetként regionális, országos és uniós pályázatok, saját források és támogatók segítségével, egyetemek, kisebb-nagyobb magyar vállalkozások bevonásával haladt a fejlesztés

7 év kitartó munka, krízisek és sikerek nyomán 2008 tavaszára született meg az első tanulmányautó, a SOLO. A Közlekedési Múzeumban történt bemutatkozás nem várt hazai és nemzetközi sikereket hozott. Így jutott ki 2008 őszén a Párizsi Autószalonra, amelynek révén a SOLO széles nemzetközi ismertségre tett szert. Az azóta eltelt két évben jelentősen továbbfejlesztetté az autókoncepciót, beépítve a megjelenések kapcsán kapott visszajelzéseket is. Erőfeszítéseikre 2010-ben a TIME magazin tette fel a koronát, amikor a SOLO-t beválasztotta a világ 50 legígéretesebb fejlesztése közé. A járműről elismerően nyilatkozott Károly herceg, brit trónörökös is, amikor azt budapesti tartózkodása során neki bemutatták.

A SOLO autókoncepció

A SOLO többszörösen hibridhajtású, ultrakönnyű, kompakt kisautó, mely 2,5 méteres hossza ellenére 3 felnőttnek, vagy 2+2 főnek, s csomagjaiknak ad helyet. A jármű koncepcionális kialakítását a következő főbb gondolatok inspirálták:
  • jellemzően 1-2 utas utazik egy nagy autóban
  • a Föld olajkészletei fogynak, az egyre dráguló üzemanyag elégetése során keletkezett gázok hozzájárulnak a globális felmelegedéshez
  • az autóban ülő ember mozgásszegény életmódjában nehezen jut idő az egészségmegőrzésre
  • a ma már elérhető anyagokkal és technológiákkal a közlekedés energiaszükséglete harmadára-negyedére csökkenthető

A SOLO esetében alkalmazott, alternatív és megújuló energiát is használó hajtásmódok ötvözése megoldást nyújt korunk szűkülő olajkészleteire és a légszennyezésre. A tetőn elhelyezett napcellák haladás és parkolás közben is töltik az autó akkumulátorait, s az elektromos hálózatról is feltölthetők. A kerekekbe épített kis elektromos agymotorjaival négykerékhajtású. Az utasok ülése előtt pedál van, az általuk hajtott generátorok segítségével az emberi erőből nyert energia is hozzájárul az autó üzemanyag szükségletének csökkentéséhez. A pedálozás nem kötelező, de segít azoknak, akik egészségesebben szeretnének élni, utazás közben mozoghatnak. További energiákat takarít meg illetve tesz újra alkalmazhatóvá az energia-visszanyerő fékezés és a lengéscsillapító mozgási energiájának átalakítása.

Az energiahatékony felhasználás kulcsa a légellenállás és a tömeg drasztikus csökkentése. Ennek érdekében a SOLO karbon-kompozit önhordó karosszériával épül, mely könnyű, nagyon szilárd, s energiaelnyelő képessége is kiemelkedő. A sima, lekerekített formák, takart kerekek nemcsak barátságos megjelenést adnak az autónak, de a légellenállást is minimalizálják.

A városi, elektromos kivitel mellett multifuel (benzin, diesel, gáz, alternatív üzemanyagokkal működő) motor-generátor beépítésével hatótávolsága akár 1000 km is lehet. Az autó maximális sebessége 140 km/h. A hatékony, környezettudatos SOLO fogyasztása 2 l alatt tartható 100 km-en.

Flexibilis konstrukció
De mi történik, ha mondjuk bővül a család, vagy szükség van második autóra? Ekkor sem kell beruházni a kis autó mellé egy nagyobb családi autóba is. Elég egy második SOLO, mivel két SOLO összekapcsolható egy 6 üléses egyterű autóvá, majd igény szerint szét is választható. E konstrukció keretében a tervek szerint egy egész járműcsalád kerül kialakításra. Így például a DUO hatszemélyes kis egyterűvel SOLO+DUO mikrobusz, míg a PORTO kisáruszállítóval SOLO+PORTO duplafülkés kisáruszállító építhető.

A piacra elsőként a még nem összekapcsolható változatok léphetnek. A "drive by wire" vezérlések további fejlődésével, majd hivatalos engedélyezésével kerülhet az utakra a SOLO összekapcsolható, variábilis járműcsaládja.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény