FőoldalSzerzőinkCikkek megjelenítése címkék szerint: üzlet

Az e-mailek és az értekezletek állnak leginkább a hatékony belső működés útjában a hazai közép- és nagyvállalatoknál, s habár nyitottak az új, vállalati működést támogató szoftverek bevezetésére, sokszor nem a megfelelő megoldást választják – derült ki a DMSONE Zrt. és az eNET kutatásából. A csoportmunka-támogatás hiányában az irodai dolgozók például havonta közel 3 munkanapot töltenek vállalati meetingeken, és egy tipikus, 5 fős döntéshozatal jellemzően 65 e-mailt generál

Az eset még 2007 végén történt. A krimibe illő sztorit a finn MTV televízió oknyomozó újságíró csapata tette közzé

– innovatív technológiák és IT megoldások testközelből. A Dell hamarosan Magyarországra érkező nemzetközi road showjának programja már elérhető az esemény oldalán. A Dell Solutions Tour június 24-én reggel 8:30-kor kezdődik a Budapest Bálnában és izgalmas, dinamikus előadásokkal, tematikus szekcióülésekkel, valamint a Dell megoldásait és termékeit bemutató kiállítással várja a látogatókat. A prezentációkat a Dell nemzetközi és hazai képviselői és partnerei tartják, és az érdeklődők felmerült kérdéseket személyes megbeszélés keretében is megvitathatják

A közép-európai régióban igen magas a mobil eszközökről (okostelefon és tablet) történő oldalletöltések aránya. A vizsgált országok közül Szlovákia vezet, ahol ez az arány már 25 százaléka a teljes online forgalomnak. Magyarország is intenzív emelkedést mutat, így eléri a 9 százalékot, (szemben a 2011 decemberében mért 2 százalékkal)

Okostelefonra és iPad-re fejlesztettek nyelvvizsgára felkészítő oktatócsomagot a Pannon Egyetem nyelvtanárainak szakértelmével Veszprémben

Az EU Bíróságának Törvényszéke jogászai helybenhagyták az 1,06 milliárd eurós büntetésről hozott 2009-es döntést

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2014-ben is kiírja az Év CIO-ja pályázatát. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint a díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO (Chief Information Officer) munkáját

Az okostelefonok egyre nagyobb szerepet töltenek be az emberek mindennapi életében. 2013 végére a hazai oldalletöltések között a mobileszközről generált oldalletöltések már a 10%-os határt ostromolják, ami azt jelenti, hogy minden 10. oldalletöltést mobileszközről – beleértve az okostelefnokat és táblagépket - generálnak

Nemcsak a gyengébb minőség miatt kell vigyázni a kínai okostelefonokkal, a gyártók „üzletpolitikája" sem felel meg az európai irányelveknek. A Samsung Galaxy S4-re hasonlító, de annak töredékébe kerülő kínai Star N9500 készülék beépített kémprogrammal került a boltokba

A Bosch 170 millió forintot fordít a hatvani telephelyén kialakításra kerülő új oktatási központjára. A tervek szerint 2015-ben nyitják majd meg a központot, ahol évente 56 hallgatót oktatnak majd

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény