Lezárult a Videoton vállaltcsoport technológiai termelés-fejlesztési program első szakasza. A Videoton EAS Kft. és a Videoton Autóelektronika Kft. 2010-től 2014-ig több mint 7,5 milliárd forintért bővítette kapacitását és infrastruktúráját
A tajvani mobilgyártó évek óta csökkenő profit és három veszteséges negyedév után ismét nyereségesen működik
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE magas rendelkezésre állást biztosító megoldásai (HA) mostantól az SAP HANA platformon is elérhetők a SUSE Linux Enterprise Server for SAP Applications terméken keresztül, amely az SAP HANA futtatásához ajánlott és támogatott operációs rendszer
Az LG három új táblagépet mutat be, a G Pad 7.0-át, 8.0-át és 10.1-et. Hazánkban először a G Pad 7.0 kerül a boltokba, amit még a nyáron követ két nagyobb társa. Az új tablet termékcsalád méretben, funkciókban és árban is kínál választási lehetőséget, így széles vásárlóközönséget céloz, hogy mindenki megtalálhassa a számára ideális eszközt
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN új piackutatási felhívást (Market Survey) tett közzé az alábbi témában: „Packaging of the GBTX integrated circuit – MS-4043/PH". A piackutatásra magyar vállalkozások is jelentkezhetnek. A CERN Beszerzési Csoportja (Procurement Group), a CERN beszerzési szabályai szerint az előzetes piackutatás alapján választja ki azokat a szervezeteket, amelyeket meghív majd a tenderen való indulásra
A bankszektort veszélyeztető online fenyegetések, az online bankszámlával rendelkező felhasználóktól pénzt lopó rosszindulatú programok aktivitása folyamatosan növekszik. Az április 19-től május 19-ig tartó vizsgált időszakban a Kaspersky Lab biztonsági megoldásai 341 216 alkalommal blokkolták ilyen programok elindulását a védett számítógépeken. Ez 36,6 százalékos növekedésnek felel meg az előző hónaphoz képest
Az ASM Pacific Technology (ASMPT) befejezte a DEK felvásárlását július 2-án. A nyomtatási technológia specialistája, a DEK lesz a második pillér az ASMPT SMT Megoldások Ágazatában a nyomtatási megoldásaival. Ez az ASMPT második jelentős akvizíciója az elektronikai összeszerelő iparban, miután megszerezte a SIPLACE-t 2011-ben
A magyar tulajdonú Oriana Kft. egy új, egyedi megoldással mutatkozik be az üzleti alkalmazásfejlesztési piacon. A vállalat nemrég bemutatott technológiájával minden eddiginél gyorsabban fejleszthetők a dobozos célszoftvereknél személyre szabottabb, rugalmasabb, de az egyedi fejlesztéseknél akár 50%-kal olcsóbb üzleti alkalmazások, akár a felhasználók által is
A két ország közötti együttműködés elmélyítése az ázsiai térséget középpontba állító orosz politika része
A G3 rendkívüli sikerrel startolt a dél-koreai piacon, és július 4-től hazánkban is kapható lesz
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments