Cikkek

Úsznak a cégek a műanyagban, mi lehet a megoldás?

A túlzott műanyaghasználat napjainkra globális méretű problémává nőtte ki magát, és egyre súlyosabb, illetve látványosabb környezeti károkat okoz. A jelenlegi helyzet már nemcsak a növényeket és az állatokat, hanem az emberi létet is súlyosan fenyegeti. Mégis, az adatok szerint évente több mint 300 millió tonnát gyártunk világszerte ebből az olcsón előállítható és változatosan felhasználható alapanyagból, a felét ráadásul egyszeri használatra

Oroszországban nyitott gyárat a magyar Sanatmetal

Felavatták az egri Sanatmetal új gyárát Oroszországban, Obninszkban július elején. A magyar tulajdonú középvállalkozás, a Sanatmetal Kft., valamint oroszországi forgalmazójának közös beruházásában megvalósult gyár létrehozásával az egri székhelyű cég technológiai transzfert hajt végre, orosz partnere pedig a piaci kapcsolatokat és az értékesítést szervezi. A 250 millió rubeles beruházással létrejött új gyár megvalósulását a Sanatmetal saját forrásából, illetve banki hitelekből finanszírozta

Univerzális DG1 frekvenciaváltó a biztonság növelése érdekében

Az Eaton új terméke az univerzális DG1 frekvenciaváltó: Az összes komponenst az Eaton gyártja, a sorkapocstól a kezelőpanelig, ezáltal biztosított az összes hajtáskomponens összehangolt működése. Ez a moduláris rendszer 30 kW-tól 630 kW-ig terjedő teljesítménytartományban alkalmazható, és a rugalmasságának köszönhetően az ügyfelek egyedi igényeire szabható. Így jelentősen csökkenthetők a tervezési, beszerzési, bekötési, telepítési és tesztelési költségek. Az ügyfelek számára ez rövidebb szállítási határidőt és alacsonyabb árat jelent. Ugyanakkor egy előre tesztelt, megbízható, univerzális rendszert kapnak

Az ABB befejezte a GE Industrial Solutions akvizícióját

Az ABB bejelentette, hogy 2018. június 30-án befejezte a GE globális villamosenergia-ipari megoldásokra szakosodott üzletágának, a GE Industrial Solutions-nek (GEIS) a felvásárlását. A 2017. szeptember 25-én bejelentett tranzakció az első évben várhatóan növeli a működési EPS-t

Akár millió dolláros károk ellen is védelmet nyújthatnak az új UPS-ek

A Schneider Electric a vállalatok szükségleteit szem előtt tartva két új termékkel bővítette kategóriavezető szünetmentes áramforrásainak kínálatát, amelyekkel megoldást nyújt a cégek üzletmenetének folytonosságát fenyegető, instabil áramellátás okozta problémákra. Az Easy UPS 1 Ph On-Line-nal és az Easy UPS 3S-sel minden típusú szervezet megtalálja a saját igényeinek és infrastruktúrájának megfelelő szünetmentes berendezést, így felkészülhet a váratlan helyzetekre, és megbízható energiaellátást biztosíthat üzleti folyamatai számára

Lemondott az Intel vezetője

Házi nyúlra lőtt Krzanich. A vállalat kíméletlenül érvényesítette a menedzserekre is vonatkozó etikai előírást

Magyar tudós lett a Nobel-díjas Al Gore tudományos tanácsadótestületének tagja

Az „Éghajlati Valóság” program öt év után ismét Európában tartotta képzését. Az USA egykori alelnöke, a Nobel-díjas Al Gore ebből az alkalomból Dr. Ürge-Vorsatz Dianát, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzorát is felkérte, hogy vegyen részt a képzési programjának tudományos tanácsadó testületében. Ürge-Vorsatz Diana a szintén Nobel-díjjal kitüntetett Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egyik alelnöke és egyúttal a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény