ELEKTROnet Online
A Schneider Electric ősztől saját programjának keretében képzi a jövő szakembereit
![](/images/stories/cikkek/2018/05/se-ecostruxure-academy.jpg)
A Schneider Electric megkezdte a toborzást egyéves, fizetett EcoStruxure Akadémia nevű szakmai gyakornoki programjához. A felhívás irányítástechnikai, robotikai, mechatronikai, valamint villamosmérnöki szakterületeken tanuló végzős hallgatóknak, illetve frissdiplomásoknak szól. Az Európában csak néhány országban, köztük hazánkban induló projekt lehetővé teszi a gyakornokok számára, hogy a gyakorlatban is megismerjék az Ipar 4.0 legfontosabb trendjeit, valamint olyan innovatív eszközöket próbáljanak ki, mint az EcoStruxure platform. A képzés sikeres elvégzését követően a vállalat teljes munkaidős állást kínál a résztvevőknek, ami remek lehetőség karrierjük elindítására
Hódít a magyar felhasználók között a P20 széria
![](/images/stories/cikkek/2018/05/huawei-p20.jpg)
Lényegesen felülmúlhatja a tavalyi magyarországi sikereit a Huawei új okostelefon szériája. Az P20 és P20 Pro készülékekből az értékesítés első két hónapjában 76 százalékkal többet adott el a vállalat a tavaly áprilisban bemutatott P10 modelljeihez képest. A Huawei szerint a korábbi szériához képest akár kétszer annyi készülék is gazdára találhat P20 sorozat termékeiből, ami így a gyártó valaha volt legnépszerűbb készülékcsaládjává válhat
CO2-gázos lézervágó gép
![](/images/stories/cikkek/2018/05/brm.jpg)
A BRM Lasers gépeinél, így az újdonság BRM 4060 modellnél is az alapkiépítés részét adják a szervomotorok, amely a gyártó szerint a stabilitás zálogát jelentik. A stabilitást és megbízhatóságot szolgálja az egyedi vízhűtéssel megtámogatott lézercső is, amely zárt rendszert alkot és riasztási funkciót is támogat. A gép működési pontossága ±0,1 mm, a csúcssebesség pedig 800 … 1000 mm/s között lehet
Okos autók: óriási költségek és hatalmas kockázatok
![](/images/stories/cikkek/2018/05/kaspersky-auto.jpg)
Azt kapod, amiért fizetsz – tartja a mondás, de a gyakorlatban ez nem mindig helytálló. Például az okos autók esetén az óriási alapárért cserébe nem olyan biztos, hogy minden tekintetben védett, biztonságos terméket kapunk. Sok esetben maguk a tulajdonosok nem kérik a gyártók által kínált drága extrákat és helyettük az interneten vadásznak nem hivatalos megoldásokat, amelyek nagymértékű kockázatot jelenthetnek
Új szenzoros tesztmodulok termelékenységnövelési célokra
![](/images/stories/cikkek/2018/05/multitest.jpg)
A MEMS-es/szenzoros teszt- és kalibrációs berendezéseket immár több mint 15 éve szállító Multitest bemutatta a 6DOF sorozatú giroszkópos tesztmodul következő generációját, amely jelentős gyártástechnológiai előnyöket ígér alacsonyabb tesztelési költségekkel, megnövekedett pontossággal és nagyobb napi termelési potenciállal
Univerzális marógépek
![](/images/stories/cikkek/2018/05/mecanumeric.jpg)
A Mécanuméric bemutatta MECAPRO nevű, professzionális felhasználók számára kínált, 3-tengelyes marógépeit. A kiváló ár/teljesítmény aránnyal jellemezhető marógépeket az ipar bármely szektorában optimálisan használhatják. A MECAPRO sorozatú gépekkel kiváló pontossággal munkálhatók meg különféle munkadarabok, amelyek elkészült állapotukban felhasználhatók hirdetőfelületeken, jelzőtáblákon stb.
Zseb-oszcilloszkóp 20 MHz-es sávszélességgel
![](/images/stories/cikkek/2018/05/rs2205a-20.jpg)
Az RS Components rendkívül kompakt oszcilloszkópot vezetett be, amely körülbelül útlevélméretű, vastagsága pedig mindössze 19 mm. Az új RS Pro 2205A-20 oszcilloszkóp a legkisebb az RS Pro termékcsaládban. Az eszköz, amelynek csatlakoztatása és áramellátása USB-n keresztül történik, 20 MHz-es sávszélességet nyújt, és tetszőlegeshullámforma-generátort tartalmaz. E funkcióknak köszönhetően ideális választás azon mérnökök számára, akik sokat vannak úton: elég kicsi ahhoz, hogy beférjen egy laptoptáskába, ugyanakkor rendelkezik a hagyományos, munkaasztali oszcilloszkópok minden képességével és teljesítményével
Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vonalra
![](/images/stories/cikkek/2018/05/siemens-trainguard-200.jpg)
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Siemenst bízta meg azzal, hogy szerelje fel interoperábilis, nagysebességű vasúti közlekedést elősegítő berendezésekkel a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vasútvonalat. A Siemens fogja biztosítani a Trainguard 200 típusú vonatbefolyásoló rendszert ETCS 2-es szinttel és rádiós irányító-központtal (RBC), valamint két Trackguard Simis IS típusú elektronikus biztosítóberendezés szállítását és üzembe helyezését. A vonalon centralizált térközöket alakítanak ki, melyeket jelenleg egyedül a Siemens képes szállítani hazánkban. Az új megrendelés részét képezi hat Wayguard Simis LC típusú vasúti sorompó-berendezés, a teljes villamosenergia-ellátás, a szerelési munkák és a távközlési eszközök is. Az üzembe helyezés tervezett időpontja 2020 decembere
Automatizált folyadékadagoló platform közepes és nagy térfogatmennyiségű alkalmazásokhoz
![](/images/stories/cikkek/2018/05/asymtek.jpg)
A Nordson ASYMTEK bemutatta Helios SD-960 sorozatnevű, automatikus adagolórendszerét, amelyet az elektronikai- és áramköri hordozó gyártáshoz ajánlanak, egy- és kétkomponensű anyagok közepes és nagy mennyiségű adagolási feladataihoz. A Helios rendszer 1 köbcentiméternél nagyobb térfogatmennyiségek adagolására ideális 1 mm-nél nagyobb cseppméretben vagy vonalszélesség mellett, azonban nem akadály az akár 0,3 cm3 adagolási mennyiség és 0,3 mm csíkszélesség/cseppméret sem, ha erre merül fel igény
Kimagasló hatásfokú DC/DC konvertercsalád ipari és vasúti alkalmazásokhoz
![](/images/stories/cikkek/2018/05/murata.jpg)
Új, ezúttal ipari, ipari mobilitási és vasúti alkalmazásra fejlesztett, tokozott DC/DC-konverter termékcsaládot mutatott be a Murata Power Solutions. Az 50 W kimenőteljesítményű IRS-Q48 sorozat a legfrissebb technológiai megoldásoknak köszönhetően piacvezető kategóriás hatásfokot biztosít a fix frekvenciájú, kapcsolóüzemű, 1/16-os standard brick formátumú tápegységek mezőnyében
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments