FőoldalSzerzőinkBernd Hantsche

Beltéri helymeghatározás beaconokkal

Drámai változások, gigantikus lehetőségek – a szakemberek kijelentései valami hatalmasat sejtetnek. Pedig az eufória oka egészen kicsi: a beacon mérete mindössze 20 mm! Ennek ellenére tud valamit, amit más technológiák nem: deciméterpontos helymeghatározást tesz lehetővé épületeken belül is. A beaconok elődjét az Apple alkotta meg, a referenciakészletet pedig a Nordic Semiconductor kínálja

RFduino

– több, mint egy Bluetooth 4.0 csatlakozású, parányi számítógép. Megjelent az Arduino nyílt forrású platform sziporkázó alternatívája, az RFduino. A vezeték nélküli csatlakozásra képes mikrovezérlő még az ujjbegynél is kisebb méretű, és a Bluetooth SMART READY logóval ellátott okostelefonokkal, táblaszámítógépekkel és laptopokkal képes kommunikálni

Akinek halálhírét keltik, sokáig él...

Immár kilencéves az NFC (Near Field Communication, rövid hatótávú kommunikáció) szabvány. Annak idején csak úgy hemzsegtek az ötletek, hogy mi mindent hozhat ki e technológia a mobiltelefonokból: a kulcstól a pénztárcán keresztül az igazolványig. Ez idáig nem sok minden történt, most azonban a tervek szerint valóra válni látszanak a korábbi ötletek, hisz a hírek szerint az Apple NFC-chippel látja el a következő generációs iPhone-t, és a Google is használni fogja a chipet az új "Nexus S" készülékben

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény