Dr. Sipos Mihály
Innovációs elismerés a Hilase Kft-nek
A XXI. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága kiemelt elismerésben részesítette a Hilase Kft. földgáz kénhidrogén- és vízgőztartalmát mérő lézeres fotoakusztikus műszerét. A díjazott mérőműszert a Szegedi Tudományegyetem és MOL közös szabadalma alapján a Hilase Kft. és Videoton Holding Zrt. fejlesztette ki
Tárgyalások Montenegró és a Microsoft között
A tárgyalások célja, hogy az amerikai cég innovációs központot hozzon létre a balkáni államban. A Balkánon új Szilícium-völgy születhet?
A Belkin megvette a Linksyst
A Belkin bejelentette, hogy hivatalosan lezárult a routereket és más hálózati eszközöket gyártó Linksys átvétele. Az ár egyelőre nem ismert
A Panasonic felhagyna a plazmatévé gyártással
A cég szerint már nincs jövője ennek a kijelzőnek. A plazmatévék gyártását folyamatosan építik le, és teljesen 2014 végére vezetnék ki a termékvonalat a piacról
Egymillió darabos megrendelés a BlackBerry-nek
Az életéért küzdő BlackBerry történetének legnagyobb tételű megrendelése nem is jöhetett volna jobbkor. A vevő kiléte ismeretlen
Még az idén véget ér az analóg tv műsorszórás
Két ütemben, július és október végén befejeződik Magyarországon a digitális átállás, vagyis megszűnik a földi sugárzású analóg televízió műsorszolgáltatás. Egy sor olyan frekvencia szabadul fel, amelyeket széles sávú mobilinternetre lehet majd használni
Látogatóban az Evopro Informatikai és Automatizálási Kft.-nél
Sorozatunkban egy olyan céghez látogattunk el, amely bár több mint 5,6 Mrd Ft árbevételt ért el 2011-ben, a széles közvélemény számára mégis gyakorlatilag ismeretlen. Az alapvetően mérnökiroda-profilú vállalkozás nemrégiben nagy fába vágta fejszéjét: elektromos hajtású városi buszt fejleszt. Látogatásunk során Bodnár Balázs úr, a vállalat ügyvezetője volt a kalauzunk
Tizenkét magyar cég a CeBIT-en
Virtuális személyi edzőtől az intelligens zajfelismerőig
A cégek a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével, összesen 50 négyzetméteren jelennek meg
Átszervez és elbocsát a Logitech
A PC eladások visszaesése a perifériákkal foglalkozó vállalatokat is alternatív megoldások keresésére, új területek felfedezésére kényszeríti. Bracken P. Darell vezérigazgató bejelentette, hogy a 2013-as üzleti év Q3-as időszakában a Logitech 180 millió dolláros működési veszteséget hozott össze 615 millió dolláros értékesítés mellett
Óriás Ericsson üzlet Indiában
Egymilliárd dollár értékben írt alá nyolc évre szóló megállapodást írt alá a Reliance Communications Ltd-vel
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments