FőoldalSzerzőinkKovács Attila

A világ legnagyobb nyilvános videokommunikációs hálózata a Regusnál

Az innovatív munkahelyi megoldások terén jeleskedő Regus bejelentette, hogy a világ legnagyobb nyilvános videokommunikációs hálózatával bővítette szolgáltatási körét.A saját központokból és partnerépületekből álló 2500 videokommunikációs létesítmény 115 ország 1110 városát és külvárosi régióját fedi le. Magyarországon a szolgáltatás három budapesti helyszínen, a Bank Center, a Radisson és a Semmelweis épületekben vehető igénybe, és a Regus weboldalán keresztül érhető el

Siemens-közreműködés a szlovák útdíj-fizető rendszer megvalósításában

A szlovákiai közúti teherjármű-forgalomnak a SkyToll cég által működtetett műholdas díjfizető rendszere a terv szerint, 2010 januárjára elkészült, a rendszer megvalósításában a Siemens technológiai partnerként vett részt.A Siemens Mobility divíziója fejlesztette ki és szállította a műhold-alapú megoldást és a fedélzeti egységeket (OBU, on-board units), amelyek a fizetendő díjak megállapításához szükséges adatokat rögzítik. A műholdas technikának köszönhetően a rendszer könnyű adatrögzítést tesz lehetővé nemcsak az autópályán és a gyorsforgalmi utakon, hanem a teljes úthálózat nagy részében is. A Siemens 2009 januárjában kapta meg a 81 millió euró értékű megbízást az illetékes szlovák hatóságtól

Üzembe helyezik a világ leggyorsabb mobil szélessávú 3G hálózatát

Az Ericssont választották a világ első 84 Mbps sebességű HSPA-hálózat szállítására.Országos telepítés kezdődött Dániában, valamint Svédország négy nagyvárosában. A dán és svéd előfizetők nemsokára négyszer olyan gyors mobil szélessávú szolgáltatást élvezhetnek majd, ahogy a 3 Scandinavia hálózatüzemeltető hálózatának sebessége 21 Mib/s-ról 84 Mib/s-re ugrik

IP video portfoliót bővít a Motorola

A Motorola 2010 január 7-én bejelentette, hogy IP video portfoliójának kiterjesztése érdekében, stratégiai akvizíció keretében megvásárolja a SecureM LLC céget és annak száz százalékban birtokolt leányvállalatait

A ClearWire WiMAX szolgáltatása megérkezett Európába

Az Egyesült Államok bázisú WiMAX szolgáltató vezeték nélküli szélessávú internet távközlési hálózatot adott át a 600 ezer főt számláló spanyol Malaga városának, ezzel a Clearwire első európai szolgáltatását indította el.A hírek szerint a Clearwire Instanet internet elérése havi 29,90 euróba fog kerülni az előfizetőknek. Az operátor szerint WiMAX hálózata képes 3 ... 6 Mibit/s közötti letöltési sebességet támogatni, esetenkénti csúcsszakaszokban pedig 10 Mibit/s-ot

Új irány az okostelefonoknál: Motorola BACKFLIP készülék MOTOBLUR kezelőfelülettel

A Motorola a Las Vegasban tartott CES kiállításon bejelentette és bemutatta Android portfóliója legújabb készülékét: a BACKFLIP mobiltelefont MOTOBLUR kezelőfelülettel.A Motorola BACKFLIP alkalmazással közösségi oldalak egyszerű kezelhetőségét a könnyű személyre szabhatósággal ötvözi

Megjelent a Google Android mobilja, a Nexus One

2010. január elején megjelent a Google (fejlesztés) és a tajvani HTC (gyártás) együttműködésben készült Google Nexus One mobilkészülék.Hírek szerint a Nexus One Európában először a Vodafone kínálatában lesz megvásárolható

Komplett IP megfigyelő rendszerek kkv fókusszal

2009. decemberében négy új IP megfigyelő rendszer forgalmazását kezdte meg Magyarországon a D-Link.Az IP kamerából, hálózati videó rögzítőből és a szükséges szoftverekből álló csomag a kisvállalati (kkv) kör igényeit hivatott egyszerűen kezelhető, professzionális megoldásokkal kielégíteni a korábbi piaci ár töredékéért

A magyar MOTIware a legtöbb telefonon új élményt ad a mobiltelevíziózásban

A MOTIware-alkalmazást kifejlesztő ITware Kft. a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen nyert K+F-pályázati támogatást.Az idén Barcelonában nagy sikerrel bemutatkozott - közel egyéves fejlesztéssel létrehozott - MOTIware jövőre már platformfüggetlenül ötvözi a mobiltelevíziózást a közösségi site-ok élményével

Átállás: tizenegy számjegyűre változik a mobilszámok tárcsázása

A hírközlési hálózatok azonosítóiról, azaz a telefonszámokról is szóló kormányrendelet változása szerint 2010. január 16. 16.00 órától a mobiltelefonszámokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (belföldi előtét, hálózatkijelölő szám és előfizetői szám) tárcsázásával lehet hívni, és csak ez a formátum lesz használható SMS-, MMS-küldésnél is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény