FőoldalArchívumSiemens-közreműködés a szlovák útdíj-fizető rendszer megvalósításában
2010. február 03., szerda ::

Siemens-közreműködés a szlovák útdíj-fizető rendszer megvalósításában

A szlovákiai közúti teherjármű-forgalomnak a SkyToll cég által működtetett műholdas díjfizető rendszere a terv szerint, 2010 januárjára elkészült, a rendszer megvalósításában a Siemens technológiai partnerként vett részt.A Siemens Mobility divíziója fejlesztette ki és szállította a műhold-alapú megoldást és a fedélzeti egységeket (OBU, on-board units), amelyek a fizetendő díjak megállapításához szükséges adatokat rögzítik. A műholdas technikának köszönhetően a rendszer könnyű adatrögzítést tesz lehetővé nemcsak az autópályán és a gyorsforgalmi utakon, hanem a teljes úthálózat nagy részében is. A Siemens 2009 januárjában kapta meg a 81 millió euró értékű megbízást az illetékes szlovák hatóságtól

A hagyományos mikrohullámú rendszerektől eltérően, ez a műhold-alapú megoldás a műhold által sugárzott és a fedélzeti egység által vett GPS-jelek segítségével közvetlenül érzékeli a jármű helyzetét. A vett jeleket az OBU kódolja és GSM mobiltelefon-technikával továbbítja a központba feldolgozás céljából. Ezért a rendszer autópálya-kapuk/hidak nélkül működik, és nem korlátozódik az autópályára. Nagy területre kiterjedő díjfizető rendszerben ez a technológia a legjobb gazdasági és ökológiai szempontból egyaránt. Ugyanis sem az úthálózat bővülése, sem a forgalom növekedése estén nem kényszerül a SkyToll kiegészítő beruházásra, pl. kapuk állítására.
Jelenleg a rendszer 2400 km összes hosszúságú úthálózaton képes a díjat szedni, és a 3,5 tonnát meghaladó járművekre terjed ki. A Siemens az indulást megelőzően több mint 80 ezer OBU-t szállított. Korábban azokat 300 ezer km-nyi helyi úthálózatban tesztelték. További OBU-k szállítása az igényektől függ. Ezelőtt a szlovák autópályán matrica-rendszert használtak.
A szlovák megoldásban minden díjköteles útszakasz leképezését az OBU tárolja, és ismeri fel. A Siemens szállította díjmeghatározó szoftver megoldás az OBU és az IT backend rendszer között van megosztva. Ellátja nemcsak a biztonságos kommunikációt, hanem lényeges üzemeltetési feladatokat is, például szoftver update-eket az OBU-kon, GSM hálózat közvetítésével. A jármű pozíció-adatai és a díjköteles útszakaszokon megtett kilométerek adatai kódolva jutnak az OBU-ból az IT-backendben futó díjmegállapító alkalmazásba. A kódolás megakadályozza az adatokkal való visszaélést. Az átvitt adatokat elektronikus aláírás egészíti ki. Ennek révén lehet a díjfizetőkhöz rendelni a kiszámított díjtételeket. A szlovák szatellites OBU-k más európai díjgyűjtő rendszerekre is fel vannak készítve technikailag, beleértve a mikrohullámmal működő -az autópálya-kapuk mikrohullámú jeleit vevő - változatot is.
A műholdas OBU-k igény esetén további telematikai alkalmazásokkal egészíthetők ki, mint pl. veszélyes anyagok vagy állat-szállítmányok felismerése. Az is megállapítható ilyen alapon, hogy a jármű behaladt-e számára nem engedélyezett zónákba, pl. belvárosokba. A műholdas OBU további előnye az egyszerű installáció: a cigaretta-gyújtóba csatlakoztathatók. Lehetséges a fix installáció is a szerviz-személyzet segítségével. Semmilyen más csatlakozásra nincs szükség (pl. a km-órához).

További cikkek a szerzőtől
További cikkek az IT és Telekom rovatból
Üzembe helyezik a világ leggyorsabb mobil szélessávú 3G hálózatát
Már itthon is kaphatók a legújabb csúcskategóriás Lenovo ThinkPad laptopok
IP video portfoliót bővít a Motorola
Az EMC csökkenti a középkategóriás tárolóeszközök méretét
A ClearWire WiMAX szolgáltatása megérkezett Európába
Kicsi és karcsú, mégis erős: Toshiba T110
Új irány az okostelefonoknál: Motorola BACKFLIP
Megérkezett a második generációs Kingston SSDNow V+ mozgóalkatrész nélküli meghajtó
Megjelent a Google Android mobilja, a Nexus One
Közelebb az oktatáshoz: az Epson ultrarövid vetítési távolságú projektorokat dob piacra

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény