FőoldalSzerzőinkKovács Attila

Tripleplay szolgáltatás az EnterNetnél

2010. júniusában lakossági ügyfeleinek szóló telefonszolgáltatással is megjelent az EnterNet a hazai piacon. Az ADSL és IP technológiára épülő telefonszolgáltatással egyidőben az EnterNet tripleplay csomagokat is kínál ügyfeleinek. A TV- és telefonszolgáltatást, valamint az internetet magába foglaló csomagokat az ügyfelek kedvezményes havidíj mellett maguk állíthatják össze igényeiknek megfelelően

T-Home világújdonság: IPTV kábelhálózaton

A T-Home bejelentette, hogy a világon elsőként tesz elérhetővé kereskedelmi IPTV szolgáltatást kábeltelevíziós hálózaton, a legújabb EuroDocsis 3.0 technológiával.A T-Home, a Cisco Systems és a Microsoft Magyarország közötti szoros együttműködés eredményeképpen a korábbiaknál jóval szélesebb körbe, összesen több mint 1,5 millió háztartásba juthat el az - eddig csak ADSL, VDSL és optikai hálózaton, megfelelő műszaki feltételek mellett elérhetővé tett - IPTV szolgáltatás

Négyzetes, zsebméretű FLIPOUT okostelefon MOTOBLUR kezelőfelülettel

A Motorola bemutatta a Motorola Flipout okos telefont, Motoblur kezelőfelülettel.A stílusos és kompakt, négyzet alakú okos telefon legalább annyira egyedi, mint jövőbeli felhasználói

NHH: csökkennek a roaming beszéd és SMS tarifák

Július elsejétől az Európai Unió területén barangolva több, mint 22 százalékkal csökken a hívásfogadás, 11 százalékkal a hívásindítás és közel 3 százalékkal az SMS-küldés bruttó fogyasztói ára.A szolgáltatóknak ettől a naptól minden, az EU területén barangoló ügyfelüknél be kell állítaniuk az adatroamingot használók számára a számlasokktól megvédő értékhatárokat, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)

50 éves a Sinumerik CNC platform

A Siemens 1960-ban vitte piacra a világ első ipari alkalmazású számjegyes vezérlését (NC), növelve ezzel a gyártási folyamatok termelékenységét és rugalmasságát.A mai felhasználók a Sinumerik segítségével termelő üzemük minden területét hálózatba kapcsolják, hogy így a fejlesztéstől a tervezésen át a CNC vezérlésű szerszámgépeken folyó gyártásig adatokat tudjanak cserélni. A Sinumerikkel a Siemens 50 éve technológiai és innovációs vezető szerepet tölt be a CNC technikában. A történet az első NC vezérlővel kezdődött, majd folytatódott a mikroprocesszoros CNC vezérlőkkel és az első CNC-be integrált biztonsági megoldásokkal. A vállalat a jövőben is célzottan invesztál az ezen a területen folyó k+f tevékenységbe, hiszen tovább kívánja írni ezt a sikertörténetet

Új TEDS-alapú bázisállomások a Motorolától

A Szingapurban tartott TETRA világkongresszuson a Motorola Enterprise Mobility Solutions üzletága bejelentette a világ legkisebb TETRA TEDS Ready (TETRA Enhanced Data Service) rádiós hálózat alapú bázisállomásnak, az MTS1-nek a megjelenését, illetve szállítását.Az eszköz elsősorban misszió kritikus szolgáltatásokhoz készült. Az új nagy teljesítményű hardver platformon alapuló MTS1a gyártó szerint megbízható, robusztus kivitelű és könnyen telepíthető beltéri vagy kültéri lefedési alkalmazásokhoz

A HP Labs tehéntrágyából nyert energiával táplált adatközpontot tervez

A HP bemutatta központi kutatási szervezete, HP Labs nevű új kutatási projektjét, amelyben tehéntrágya és az adatközpontokban keletkező hő felhasználásával gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható létesítményeket hoznak létre.Az Arizona állambeli Phoenixbentartott konferencián a HP kutatói elmagyarázták, hogyan lehet egy 10 ezres állományú tehenészetben megtermelni egy közepes méretű adatközpont 1 megawattos energiaigényét úgy, hogy még marad is energia a farm egyéb szükségleteinek támogatására

Fokozatos analóg lekapcsolást tervez az NHH

"Kik a nyertesei az analóg lekapcsolásnak?" címmel tartott előadást Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke a májusi Média Hungary konferencián.A médiaszakma egyik legjelentősebb hazai fórumán az NHH elnöke beszámolt a digitális átállás folyamatának jelenlegi helyzetéről, vázolta a hátralévő feladatokat és ismertette, hogy a hatóság fokozatosan, összehangolt menetrend alapján akarja 2011 végéig lekapcsolni a magyarországi analóg földfelszíni sugárzást

Szövetség a jövő mérnökeiért: Ericsson, Nokia, Siemens az alapítók között

Végezzenek naprakész tudással rendelkező és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képességű mérnökök, legyen magasabb a mérnöki pálya társadalmi presztízse, váljanak népszerűbbé a természettudományok - ezeket a célokat fogalmazta meg 12 hazai nagyvállalat, az ország több felsőoktatási intézménye valamint számos, a témáért felelős szakmai szervezet.Példa értékű összefogás eredményeként 20 millió forintos alaptőkével megalakult az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ)

Földfelszíni televíziók digitális átállása - elindult az igényfelmérés

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) május 11-én adott tájékoztatása Magyarországon a földfelszíni televíziós műsorszórás digitális átállásának véghatárideje 2011. december 31.Eddig az időpontig a földfelszíni analóg televíziós adókat ki kell kapcsolni. Ez a folyamat az országos földfelszíni analóg televíziós műsorszóró-hálózatok mellett, 44 helyi műsorszórót is érinti

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény