FőoldalSzerzőinkifj. Lambert Miklós

Az amerikai félvezetőeszköz-gyártás túlélési stratégiája

Ötven százalékkal kevesebb résztvevő cég, távol maradó, szépreményű kisvállalatok, szerényebb szponzorálás - ez a fennállásának 7. születésnapját ünneplő, 2009. március 30.-április 2. között San Franciscóban megrendezett Globalpress Electronics Summit 2009 mérlege a tavalyi, 43 céget felsorakoztató rendezvényhez mérten, amelyet a meghívott újságírók összesen több mint 600 megírt cikkel méltattak.Hiába, a globális gazdasági válság nem kitaláció, és köztudott, hogy a költségcsökkentést foganatosító vállalatok (kiváltképp az elektronikaiak!) elsőként a PR-hoz nyúlnak, ha megtakarítani kényszerülnek. Lapunk a jelentősen leszűkített meghívotti kör ellenére idén is részt vehetett meghívottként a szokásosan jó hangulatú és színvonalas eseményen...

Az energiafaló elektronika alkonya?

A ma felhasznált energia legnagyobb részét fosszilis anyagokból nyerjük. Ebből világméretű problémák adódnak, amelynek környezetszennyezési, gazdasági és politikai színteret érintő káros vonzatai egyaránt vannak. Nagy hiba lenne azt hinni, hogy a jéghegyek olvadásáért, a tengerszint emelkedéséért, a rekordokat döntögető légszennyezettségért és a megbolydult állatvilágért kizárólag az autók és a mérgesgázokat magukból ontó üzemek tehetők felelőssé!A következő években valószínűleg átalakul a társadalom elektronikai vállalatokról formált képe, hiszen nemsokára mindenkiben tudatosul, hogy az energiafaló adatközpontoknak, szerverfarmoknak, rossz hatásfokkal működő elektromos és elektronikus eszközöknek bizony jelentős része van az erősödő üvegházhatásban. A felismerés már megtörtént, ám ennél többre van szükség: itt az ideje felelősen cselekedni!

Elektronikai tervezés - ahogyan a világvezető cégek látják

Interjú a Cadence Design Systems GmbH és a Mentor Graphics vezetőivel Ma már senki előtt nem kétséges, hogy az elektronikai tervezés nem logarléccel való számolásból és végeláthatatlan – az optimális megoldást legfeljebb közelítő – deszkamodell-mérések és kísérletezések sorozatából áll, hanem a „megálmodott” rendszertervek alapján számítógépes program méretez, szimulál, programoz, gyártást előkészít és tesztel áramköröket, készülékeket.
A világon a három vezető (amerikai) tervezőrendszer a Cadence, a Mentor Graphics és a Synopsys. Ezekből az első kettő hazánkban ismert, az EWME szimpózium során alkalmunk nyílt vezetőivel interjút készíteni. Kérdéseinket és a rá kapott válaszokat e cikkben tárjuk Olvasóink elé.

Innováció: a félvezetőipar kilábalásának kulcsa

2010. április 26-29. között nyolcadik ízben tartotta az amerikai Globalpress Connection sajtóügynökség az előkelő kaliforniai helyszínen, a Santa Cruz-i Chaminade Resort & Spa üdülő- és konferenciaközpontban éves szilícium-völgyi csúcstalálkozóját, az Electronics Summit 2010-et.Lényegében már hagyománynak számít, hogy a kelet-közép-európai régió elektronikai ipari sajtóját egyedül az ELEKTROnet képviselte...

Nagyteljesítményű rádiófrekvenciás keverőket mutatott be az Analog Devices

Az Analog Devices két új passzív keverőt jelentett be rádiófrekvenciás, ezen belül elsősorban cellás bázisállomásos alkalmazásokhoz.E szakterületen a nagy linearitás és az alacsony zaj mindig is elsődleges fontosságú követelménynek számítottak, amely miatt kifejezetten hátrányos, hogy ezekhez a rendszerekhez több külső alkatrészre is szükség van

Komplett megoldást jelentett be a Synapse és a Silicon Labs vezeték nélküli mesh hálózatok fejlesztői számára

A Synapse Wireless és a Silicon Laboratories vállalatok bejelentették közös fejlesztéseik legfrissebb gyümölcsét.A Synapse-féle díjnyertes SNAP hálózati operációs rendszer és a Silicon Labs Si1000 vezeték nélküli mikrovezérlő előnyeit kombináló megoldáscsomagot a vezeték nélküli mesh hálózatok fejlesztőinek figyelmébe ajánlják. A kombinált hardver/szoftver Synapse RF Engine modullal skálázható méretben lehet rendkívül alacsony fogyasztású és kis helyigényű mesh hálózatokat telepíteni, remek alapot adva intelligens fogyasztásmérési, épületautomatizálási, világítási, nyomon követési stb. alkalmazások fejlesztéséhez

A National Semiconductor bemutatta a világ első, dinamikus szabályozási funkcióval felszerelt LED-meghajtóját a PowerWise-családban nagy megbízhatóságú alkalmazásokhoz

A National Semiconductor a Globalpress Electronics Summit 2010 szakkonferencián bejelentette a világ első, dinamikus vezérlési funkcióval ellátott LED-meghajtóját.A nagy pontosságú és hatásfokú, LM3464 típusszámú meghajtó akár négy sor LED meghajtására alkalmas, és a National-féle PowerWise termékcsalád tagja

A költséghatékony PCI Express-rendszerfejlesztőket támogatja a Lattice Semiconductor új, LatticeECP3-alapú fejlesztőkitje

A Lattice Semiconductor bejelentette legújabb, költséghatékony rendszerekhez kifejlesztett PCI Express fejlesztőkészletét, amelyet a díjnyertes, kis fogyasztásra optimalizált LatticeECP3 FPGA-családjához kínálnak A LatticeECP3 PCI Express Development Kit teljes támogatást biztosít a nagy energiahatékonyságú LatticeECP3 FPGA-alapú fejlesztéshez, valamint az x1 és x4 szabványú végtermékekhez. A Lattice a kitet nulláról fejlesztette ki, és május 12-14. között élőben is megtekinthetővé teszi a tokiói 13th Embedded Systems Expo (ESEC) kiállításon

Energiatakarékos áramköri megoldások az amerikai Silego Technology kínálatában számítástechnikai alkalmazásokra

A 2001-ben alapított Silego Technology a Szilícium Völgy egyik leggyorsabban növekedő elektronikai vállalata, profilja az áramkörtakarékos, alacsony fogyasztású, költséghatékony félvezetők fejlesztése.A fabless vállalat ma a notebook és netbook számítógépek órajel-áramköreinek legnagyobb beszállítója, és ezen felül is több további termék található meg kínálatában

A Kionix mobilkészülékek és alkalmazások fejlesztőinek figyelmébe ajánlja új Gesture Designer felhasználói interfészét

A MEMS szenzorok fejlesztésében és gyártásában éllovas Kionix bemutatta Gesture Designer nevű szoftvertermékét, amely kompatibilis hardverbe ágyazva lehetővé teszi a hordozható elektronikai készülékekben, hogy a felhasználók egyedi kézmozdulatok tetszőleges számához funkciókat rendeljenek hozzáA Gesture Designer lényegében egy szoftverkönyvtár, amelyből felhasználónként eltérő, kézmozdulat-alapú parancsok hozhatók létre és alkalmazhatók.
Kézmozdulat-alapú parancs alatt ebben az esetben olyan adatok rögzítését kell érteni, amelyeket egy bizonyos mozdulat alatt a mobileszközbe épített gyorsulásmérő szenzor mér. A mozdulathoz a szoftverben integrált felismerő rutin feldolgozása és eltárolását követően, egyedi parancs rendelhető hozzá

1. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény