Rendszerintegrátor
A Fujitsu ISV Felhő programjával a szoftverszállítók minimális kockázat mellett növekedhetnek
A Fujitsu bejelentette, hogy elindította független szoftverszállítóknak kidolgozott ISV Felhő programját a közép-európai, közel-keleti, afrikai és indiai értékesítési régió első piacain - és lendületesen folytatja a kezdeményezés regionális kiterjesztését. A Fujitsuval partnerkapcsolatra lépő ISV-k kis kockázattal, rövid időn belül új piacokhoz és lehetőségekhez férhetnek hozzá, és szolgáltatásként nyújtott szoftverként (SaaS) vagy felhőszolgáltatásként értékesíthetik termékeiket a végfelhasználók felé
Játékelmélet segíthet a hazai elektromos hálózat fejlesztésében
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/energetika/11_3/dr_koczy_a_laszlo_foto.jpg)
Ha két ország közös érdekek miatt összeköti elektromos hálózatát, előfordulhat, hogy éppen egy harmadik lesz az, amelyik nyer a beruházáson - többek között ez a meglepő eredmény született a dr. Kóczy Á. László vezette játékelmélettel foglalkozó kutatócsoport és dr. Csercsik Dávid rendszerelméleti kutató közös munkája nyomán. Bár a magyar szakemberek egyszerűsített modellel dolgoztak, az eredmény jól mutatja a játékelmélet fontosságát a modern gazdaságban. A kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia "Lendület" programjának keretében jöhetett létre az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében
Az autónk hívhatja majd a mentőt
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/jarmu/kale/11_1/sos_ecall.jpg)
Hazánk is csatlakozott az egységes európai vészhívó-rendszer létrehozásának egyezményéhez. Évente 20-25 embert menthet meg az eCall rendszer hazai bevezetése
A Fujitsu SaaS-alapú regionális egészségügyi hálózati megoldást vezet be
A megoldás több egészségügyi intézmény betegadatainak összekapcsolásával segíti a regionális egészségügyi szolgáltatások kiterjesztését A HumanBridge nevet viselő SaaS megoldás a Fujitsu adatközpontjai segítségével továbbítja azokat a diagnosztikai információkat, vizsgálati eredményeket, képeket és leleteket, amelyeket hagyományosan több regionális egészségügyi intézmény szokott karbantartani (központi kórházak, rendelőintézetek, nyugdíjas otthonok)
Fluke 719 nyomáskalibráló készülék
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/11_4/04_2011_7650138_01.jpg)
A Distrelec Méréstechnika-üzletágából A Fluke 719-es nyomásérzékelők és vákuumérzékelők kalibrálására szolgáló kézi készülék. Kompakt és erős kivitel kültéri használathoz. Az egykezes mérést lehetővé tévő beépített elektromos pumpa és a programozható interfészek lényegesen leegyszerűsítik a mérést
eCopy PDF Pro Office megoldás a Canon professzionális asztali szkennereiben
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/IT/informatika/kale/11_4/canon_dr_2020u.jpg)
A Canon egy csomagban kínálja a Nuance vállalati PDF-megoldását az imageFORMULA termékcsalád szkennereivel. A termelékenységet növelő és költségmegtakarítást eredményező integrált megoldás még több funkciót kínál a felhasználók számára az irodai dokumentumok készítéséhez, átalakításához és közös használatához
Soron kívüli frissítés érkezett a Flash Playerhez
Az Adobe soron kívüli frissítést adott ki a Flash Playerhez, ugyanis annak egyik sebezhetőségét egyre intenzívebben kezdték kihasználni a támadók. Érdemes mihamarabb frissíteni
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments