FőoldalRendszerintegrátorRFID a reptéri csomagvesztés ellen
2016. november 11., péntek ::

RFID a reptéri csomagvesztés ellen

A várakozások szerint az RFID bevezetésével 0,1%-ra csökken a poggyász elkeveredésének esélye

A légitársaságok jelenleg nyomtatott vonalkódok segítségével azonosítják a poggyászokat, hogy a reptéri személyzet az alapján irányítsa a megfelelő gép felé. Ebben azonban benne van az emberi tévesztés lehetősége is, amit a RFID képes lehet kiküszöbölni. Az azonosítót a táskára téve és annak mozgását monitorozva akár a futószalag beépített olvasóinak köszönhetően is kiderülhet, hogy rossz felé indult el a csomag, és még azelőtt visszafordítható, hogy rossz helyen kötne ki. A különböző technológiáknak köszönhetően 2007 óta már így is a felére csökkent a tévesztések száma. Például a vonalkódos rendszer 90 százalékos pontosságra képes. A rádiófrekvenciás azonosítással a következő hat évben tovább lehetne csökkenteni az elkeveredő csomagok számát, a tévedések 99,9 százaléka kiküszöbölhető lehet.

A Skrytax kutatása szerint az utasok még a járatkéséseknél és a kényelmetlen, zsúfolt gépeknél is nehezebben viselik, ha a csomagjuk egy másik reptéren landol. Az RFID-s azonosításnak köszönhetően az utas is tudhatná, hol jár épp a csomagja, a futószalag pedig automatikusan leállna, ha egy csomag rossz gép felé tart. A technológia alkalmazásával a légitársaságok is jól járhatnak: az RFID alkalmazása csupán 10 centbe kerül utasonként, azonban 20 centet lehet spórolni (szintén utasonként) a tévedések minimalizálásával. A Delta Air Lines nemrég 50 millió dollárt (kb. 13,5 milliárd forint) költött arra, hogy 84 amerikai repteret szereljen fel a technológiával. Emellett egy alkalmazást is indítottak, amellyel az utasok nyomon követhetik csomagjaik mozgását.

Forrás

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény