FőoldalRendszerintegrátorVillamosítsuk az autópályát!
2015. június 24., szerda ::

Villamosítsuk az autópályát!

A Siemens felsővezeték-rendszert fog üzembe helyezni Svédországban a hibrid meghajtású teherjárművek számára. A szerződést a svéd szállítási hatóság a Gävleborg megyei tanácsnak ítélte oda. A felsővezeték-rendszer az E16 autópálya két kilométeres szakaszát fogja villamosítani Stockholmtól északra egy demonstrációs projekt keretében

A teszteredmények a bemutató fázis kezdetétől számított két év múlva állnak majd rendelkezésre és azt hivatottak bizonyítani, hogy a rendszer alkalmas a jövőbeni kereskedelmi felhasználásra. Svédország az éghajlatra (klímaváltozásra) vonatkozó nagyratörő célokat tűzött ki maga elé – 2030-ra a fosszilis üzemanyagtól független szállítási szektor kialakítását szeretnék elérni.

"A villamosított autópálya (eHighway) kétszer olyan hatékony, mint a belső égésű motorok. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az energiafogyasztás csökken a felére, de a helyi légszennyezés is kisebb lesz" – nyilatkozta Roland Edel, a Siemens Mobility divízió műszaki igazgatója. "Az elektromos hibrid az első lépés a villamos meghajtású járművek felé vezető úton, amelyek egyre fontosabb szerepet játszanak majd a fenntartható teherszállítás kialakításában."

A rendszer lényege egy hibrid meghajtó rendszerrel kombinált intelligens áramszedő (pantográf). Az érzékelő rendszer lehetővé teszi, hogy az áramszedő rákapcsolódjon a felsővezeték-rendszerre és maximum 90 km/óra sebességnél automatikusan lekapcsolódjon róla. A rendszerrel felszerelt teherjárművek a felsővezetékből kapják az áramot az utazás során, így hatékonyan, helyi káros anyag kibocsátás nélkül tudnak közlekedni. Svédországban a felsővezeték infrastruktúra nélküli közutakon a járművek a dízel hibrid rendszerüket használhatják. Alternatív megoldásként a rendszer működhet például sűrített földgázzal vagy akkumulátorral.

"A Siemens által kialakított villamosított autópálya koncepció a kipróbált és tesztelt vasúti technológiát ötvözi a közúti szállítás rugalmasságával" – mondja Jan Nylander, a Gävleborg megyei tanács által menedzselt projekt vezetője. "Összekapcsolva ezt a Scania hibrid technológiájával, az üzemanyag fogyasztás és a káros anyag kibocsátás le fog csökkenni, míg az intelligens áramszedő biztosítja, hogy a villamosított autópályára készített járművek ugyanolyan rugalmasak lesznek, mint a hagyományosak."

A demonstrációs projektet az E16 autópályán fogják megvalósítani, ami Dalarna és Gävleborg körzetét – ahol domináns szerepet játszik az acélgyártás, cellulóz- és papíripar valamint a bányászat – Gävle kikötőjével kapcsolja össze. A bemutató fázisban két járművet fognak használni. Ezek a Scania által gyártott elektromos hibrid tehergépkocsik, amelyeket a Siemens-szel együttműködve alkalmassá tettek a felsővezeték-rendszer alatti működésre.

Kaliforniában a Siemens közösen dolgozik egy bemutató projekten a Volvo járműgyártó céggel és tehergépkocsi átalakító vállalkozókkal; a megrendelő a Déli Partvidék Légminőség Ellenőrzési Felügyelete (SCAQMD). A projekt azt vizsgálja, hogyan működnek együtt a különféle teherjármű-konfigurációk a Los Angeles és Long Beach kikötőjének környékén létrehozott villamosított autópálya infrastruktúrával.

A Siemens honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény