FőoldalRendszerintegrátorAz autónk hívhatja majd a mentőt
2011. június 09., csütörtök ::

Az autónk hívhatja majd a mentőt

Hazánk is csatlakozott az egységes európai vészhívó-rendszer létrehozásának egyezményéhez. Évente 20-25 embert menthet meg az eCall rendszer hazai bevezetése

Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár Magyarország nevében Lyonban írta alá az európai egységes vészhívó-rendszer létrehozásáról szóló eCall Egyetértési Megállapodást. A közös célok megvalósítását vállaló országok, gépjárműgyártók, telekommunikációs szolgáltatók, biztosítótársaságok és más szereplők 2004 óta csatlakozhatnak az együttműködéshez.

A járműben elhelyezett eCall rendszer az utasok által kezdeményezett, vagy a beépített érzékelők aktiválásával automatikusan történő vészhívást tesz lehetővé. A fedélzeti egység közvetlen hangösszeköttetést létesít az ügyfélszolgálati központtal. Ezzel egy időben elküldi az esettel kapcsolatos, minimálisan előírt adatokat (mint például időpont, helyszín, gépjármű azonosítója stb.) a hívást fogadó üzemeltető számára. Az eCall hazai bevezetésével a közlekedési balesetekben elhunytak száma mintegy 2-2,5 százalékkal csökkenthető, tehát évente mintegy 20-25 áldozat menthető meg Magyarországon. A mentési idő a rendszernek köszönhetően 10-15 perccel rövidülhet.

Néhány gyártó már jelenleg is beszereli autójába a rendszert, de az EU azt szeretné elérni, ha 2015-től minden az Unióban forgalomba helyezett új autóban szériatartozék lenne.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény