FőoldalKonstruktőrLionGlass – a minden eddiginél erősebb üveg
2023. július 17., hétfő ::

LionGlass – a minden eddiginél erősebb üveg

Tízszer jobban ellenáll a törésnek, mint a hagyományos üveg és az előállítása is 30 százalékkal kevesebb energiát igényel.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói LionGlass néven kifejlesztettek egy olyan üvegtípust, amely megoldja a hagyományos üvegek két fő problémáját: törékenyek és nagy energia igényű az előállításuk.

Mint a Penn State University honlapján írják, a hagyományos üvegek (melyek fő alapanyaga kvarchomok, nátrium-karbonát és mészkő) gyártása azért jár magas szén-dioxid kibocsátással, mert az üveg olvasztásához a kemencét igen magas hőmérsékletre kell felfűteni, ehhez pedig sok energia szükséges. Az egyetem kutatói által LionGlass névre keresztelt üveg olvadási hőmérsékletét 300–400 Celsius-fokkal tudták csökkenteni, ami 30 százalékos energia megtakarítást jelent.

Ezen kívül a LionGlass sokkal erősebb is a hagyományos üvegnél: legalább tízszer jobban ellenáll a törésnek. Ez pedig számos területen lehet előnyös, az üvegek ugyanis vékonyabbak és könnyebbek lehetnek, hiszen egy vékonyabb réteg is elég belőle, mégis erős lesz. A kutatók szerint az új üvegfajtát felhasználhatják az autóiparban, az építészetben, de még a kommunikációs iparágban is, hiszen az optikai (üvegszálas) kábelek is erősebbek, ellenállóbbak lehetnek.

A kutatók már be is nyújtották a szabadalmi kérelmet a LionGlass-re, illetve annak minden típusára – ugyanis több összetétellel is dolgoznak.


Forrás: psu.edu

Kép: Adrienne Berard, Penn State University

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény