A két és fél év alatt megvalósított kutatás-fejlesztés során a magyarországi vasútvonalakon alkalmazható önműködő elektronikus térközbiztosító berendezést fejlesztett ki a PowerQuattro Zrt. A projekthez több mint 294 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatáshoz jutott a Széchenyi 2020 program keretében – közölte a cég az MTI-vel.
A rendszer elemei az egyes biztosítási objektumoknál (állomás, sorompó, térköz) helyezkednek el, és egymással biztonsági adatátvitelen keresztül kommunikálnak – áll a közleményben. Hozzátették: a fejlesztési folyamat során elkészült a LED-es fényjelző, fényellenőrző, továbbá a vonali ütemadó, vevő, illetve a biztonsági adatátvitelen keresztül kommunikáló elektronikus térközbiztosító berendezés.
A korszerű, a huszonegyedik század igényeinek megfelelő rendszer segíti az esetleges hibás egységek felderítését – hangsúlyozta a PowerQuattro Zrt. Felidézték, hogy a MÁV törzshálózatára az 1960-as évektől telepített önműködő térközbiztosító berendezéseket, amelyeket a mai napig használnak. Ezek jelfogós kialakításúak és pótlásuk nehézkes, ezért a PowerQuattro Zrt. úgy véli, hogy ezen berendezések felújításánál az általuk kínált rendszer alternatívát jelent mind a MÁV, mind a GYSEV vonalain.
Szücs Attila szakmai projektvezető az MTI-nek elmondta: a berendezés üzemeltetéséhez kifejlesztett számítógépes diagnosztika központilag is és bármely pontból is elérhető, így az egyes üzemállapotok, üzemi események folyamatosan monitorozhatóak és naplózhatók. Jelenleg kísérleti üzem zajlik a GYSEV Zrt. területén, a Püspökmolnári-Vasvár vasúti vonalszakaszon. A berendezés gyártását is a PowerQuattro Zrt. fogja végezni.
A PowerQuattro Zrt. elsősorban teljesítményelektronikai berendezések fejlesztésével, gyártásával, telepítésével, karbantartásával, javításával, valamint tartalék alkatrészek szállításával foglalkozik. Hazai piaci részesedése a professzionális áramellátó berendezések területen közlésük szerint nagyobb, mint harmincöt százalék. A ceginformacio.hu szerint 76 alkalmazottal 2094 millió Ft árbevételt értek el 2021-ben.
Forrás: MTI