FőoldalKonstruktőrKapacitásrekorder NAND memória a Western Digitaltól
2018. július 24., kedd ::

Kapacitásrekorder NAND memória a Western Digitaltól

Az amerikai gyártó 96 rétegű QLC lapkája 166 gigabájt adat tárolására képes

A BiCS4 család legnagyobb tagja minden eddiginél több adat tárolására képes. A 96 rétegű QLC, azaz cellánként négy adatbit tárolására képes lapka ugyanis 1,33 terabit, vagyis 166 gigabájt nettó tárkapacitással rendelkezik. A 96 rétegű 3D NAND-ot még tavaly jelentette be a Western Digital. A BiCS4 fantázianévre keresztelt fejlesztés a BiCS3-hoz képest 50 százalékkal növelte a rétegek számát, illetve közel hasonló mértékben az egységnyi területre vetített kapacitást. További érdekesség, hogy a WDC korábban még arról beszélt, hogy az új NAND család 1 terabitig kínál majd kapacitást, azonban a friss információ alapján úgy tűnik, a felső határt sikerült jelentős mértékben, 33 százalékkal felülmúlni.

A cég elmondása szerint a 3D NAND a SanDisk márkanév alatt, konzumer termékekben debütál, így vélhetően még év vége előtt megérkezhet a kapacitásrekorder SD kártyák és pendrájvok újabb hulláma. SanDisk márkanév alatt jelenleg SD kártyából 512, microSD-ből pedig 400 gigabájtos a legnagyobb modell. A BiCS4-nek hála azonban pár hónapon belül duplázódhatnak az értékek, vagyis jöhet az 1 terás SD kártya, és a 800 gigabájt körüli microSD – ugyanis akár egy tucat chipet is egybe lehet „csomagolni".

A WDC korábban elmondta, hogy bár a rekord rétegszámú dizájn fejlesztési munkálataival elégedett, a BiCS4 még messze van a kiforrottól, ezért a NAND-ot egyelőre nem célszerű bevetni komolyabb igénybevételre tervezett eszközökben, például SSD-kben. Így SSD-kbe csak a későbbiekben, valószínűleg valamikor jövőre kerülhet be a 96 rétegű QLC NAND. A Western Digitalhoz hasonlóan egyébként a többi gyártó is (pl. a Samsung) komoly erőkkel dolgozik a 96 rétegű, akár cellánként négy adatbit tárolására képes fejlesztésén, ennek hála ugyanis jelentősen csökkenhet az egységnyi kapacitású lapkák előállítási költsége, aminek köszönhetően nagyobb ütemben csökkenhet a chipek, illetve az arra épülő különféle adattárolók ára.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény