FőoldalKonstruktőrMásfél év után csökken egyes memóriák ára
2018. január 19., péntek ::

Másfél év után csökken egyes memóriák ára

Az elsősorban okostelefonokban használt csúcskategóriás flashmemória-lapkák árai mérséklődtek a tavalyi év utolsó negyedében. A jelenségnek a Samsung csalódást keltő profitbecslése adott nyomatékot, óvatosságra intve a befektetőket a piaccal kapcsolatban

Eddig folyamatos volt a memória lapkák árának emelkedése – és a trend folytatódását prognosztizálták –, a most bekövetkezett 5%-os csökkenés meghökkentette a piaci szereplőket. Egyes elemzők szerint ez ráadásul csak a kezdet, várakozásuk szerint a teljes iparág növekedése akár 30-50 százalékkal is visszaeshet. Ez azonnal meg is jelent a Samsung memóriagyártó részlegének részvényárfolyamában: a papírok 7,5 százalékkal olcsóbbá váltak. A szintén a memóriabizniszben érdekelt dél-koreai SK Hynix is hasonló jelenséggel volt kénytelen szembenézni; a cég az értékének 6,2 százalékát veszítette el alig pár nap leforgása alatt.

Ugyanakkor az elemzők egyöntetű véleménye szerint messze vagyunk attól, hogy beszakadjon a piac Sokkal inkább arról van szó, hogy a kereslet és kínálat ismét egyensúlyba került, így az utóbbi 2-3 évben lendületesen bővített memóriagyártó-kapacitások végül elérték a célt: az ipar újfent képes maradéktalanul kiszolgálni a vevői igényeket. 2018 tehát nem az esésé lesz a chipgyártók számára, hanem sokkal inkább egy stabil évre számíthatnak. Egyes elemzők vélekedése szerint a megtorpanás mögött álló okok akár tartóssá is tehetik a chipek árának csökkenését.

A mostanra 122 milliárd dollárosra hízott memóriachip-biznisz 2016 közepe óta kifejezetten nagy mértékben bővült, például 2017-ben 70 százalékos bővülést mutatott fel. Elsősorban az okostelefonok és a felhőszolgáltatások pörgették a gyártást; az egyre növekvő adatéhség a merevlemezek felől a memórialapkák irányába tolta el az igényket. Ez a trend a gyártási volumen tekintetében továbbra is él. A Nomura becslései szerint a NAND flashmemória chipek 2017-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest 34 százalékkal nagyobb számban potyogtak le a gyártósorokról, idén pedig tovább gyorsul az ütem - 43 százalékot jósolnak a japánok. Mindez azonban a stagnáló, vagy legalábbis ettől elmaradó tempóban növekvő vásárlói igények miatt 10 százalékos árcsökkenést eredményezhet.

Miközben a NAND flashmemóriák szegmense kicsit gyengélkedik, a 20 milliárd dollárral nagyobb értékű DRAM-piac továbbra is pörög. A még mindig fennálló ellátási hiány miatt az elemzők 9-10 százalékos további áremelkedést várnak. Ez azzal jár, hogy a DRAM-gyártók sem lassítanak a gyártósorok kapacitásbővítésével. A 2016-os 10 milliárd dolláros beruházást megnégyszerezhetik a tavalyi és az idei év során, közel 38 milliárd dollárt költve a termelés növelésére. Ez a oda vezethet, hogy jövőre már csökkenhetnek a DRAM-árak is. A japánok szerint nem kizárt egy 18 százalékos esés sem.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény