üzlet
![](/images/stories/cikkek/2015/10/pm-k.jpg)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2013-ban alapította a „Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerést azzal a céllal, hogy ismertté tegye a sikeres vállalkozásokat, olyan kiemelkedő, követésre érdemes gyakorlatok bemutatásával, amelyek mintául szolgálhatnak további eredményes vállalkozások megvalósításához. A díj havonként kerül átadásra: „A hónap beruházója", „A hónap kis- és középvállalkozása", illetve „A hónap induló vállalkozása" címmel. A szeptemberi díjátadón a tárcavezető ismét három vállalkozás kimagasló teljesítményét ismerte el. A hónap beruházója díjat a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. nyerte el. A díjat dr. Nagy Zoltán ügyvezető igazgató vette át ünnepélyes keretek között a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2015. szeptember 29-én
![](/images/stories/cikkek/2015/10/abb-school.jpg)
Az ABB Kft. „ABB mentorprogram női hallgatóknak" elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban – az energetika és automatizálás területén – tanuló 5 fő főiskolai/egyetemi női hallgató számára. Emellett az ABB Kft. Ösztöndíjat is hirdet végzős főiskolai és egyetemi hallgatók számára. A program létrehozásával az ABB célja, hogy a diákok már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével
![](/images/stories/cikkek/2015/10/rd.jpg)
A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a kutatás-fejlesztés (K+F) csak akkor támogatható, ha annak eredményeképpen új termék születik. Ha ez elmarad, akkor vissza kell fizetni a támogatást
![](/images/stories/cikkek/2015/10/15-6-sipos-0.jpg)
Időnként komoly viták keverednek az ügyben, hogy vajon jó-e vagy sem az emberiség számára, ha mindenki átül egy elektromos személygépkocsiba. Egyesek szerint a CO2-kibocsátás, az üvegházhatás csökkentése érdekében mindenképpen hasznos lenne, míg mások nem ennyire egyértelműen fogalmaznak
![](/images/stories/cikkek/2015/10/blancco.jpg)
Konkurensének akvizíciójával a Blancco Technology Group célja, hogy üzleti adattörlő szoftverekből és adathordozó-megsemmisítő berendezésekből álló portfólióját kibővítse lakossági megoldásokkal, és így felkészüljön a dolgok internetére
![](/images/stories/cikkek/2015/10/satelites-internet.jpg)
Az elektromos járműveiről és űrrepülőiről ismert Elon Musk hivatalos engedély kért az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottságtól (FCC), hogy 4000 műholdat telepítsen Föld körüli pályára
![](/images/stories/cikkek/2015/10/ititv-2016.jpg)
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 25. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, 2015. szeptember 30-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Konferenciatermében
![](/images/stories/cikkek/2015/10/bt-budapest.png)
A British Telecom (BT) megnyitotta „Technikai Design Stúdióját" Budapesten, amely a világvállalat első ilyen, rugalmas és kreatív munkavégzést segítő irodai környezete. Az új részleg a BT hazánkban működő Európai Szolgáltató Központjának keretein belül működik majd. A stúdió már közel 100 magasan kvalifikált és tapasztalt mérnököt foglalkoztat Magyarországon
![](/images/stories/cikkek/2015/10/lenovo-stuttgart.png)
A Lenovo globális HPC innovációs központjának márciusi, Stuttgartban tartott megnyitóját követően a Lenovo EMEA elnöke, Eric Cador hivatalosan megnyitotta az EMEA vállalati tájékoztató központot (EBC-t), mely él a modern tájékoztatás és teljesítményértékelés lehetőségével, fel van szerelve a legmodernebb prezentációs technikákkal. A központ biztosítja a kényelmes és interaktív tárgyalásokat egy olyan környezetben, ahol az ügyfelek és partnerek kapcsolatot teremthetnek a kulcsfontosságú üzleti partnereikkel, a Lenovo szakértőivel, fejlesztőkkel és vezetőkkel
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments