FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: üzlet

üzlet

Április 18-19-én rendezik meg a 2012-es birminghami vásárt, a National Electronic Week-et (NEC), amely az Egyesült Királyság legnagyobb ipari elektronikai rendezvénye. A kiállításra több mint ezer kiállítót és mintegy 34000 látogatót várnak

Az üzleti analitikai szoftverek és megoldások vezető szállítója, a SAS, 2011-ben 2,725 milliárd dolláros rekord árbevételével 12%-os forgalomnövekedést mutatott fel. Ezzel immár harminchat olyan nyereséges év áll a vállalat mögött, amikor két számjeggyel gyarapodott értékesítése. A vállalat szerint tavalyi teljesítménye főként azzal magyarázható, hogy a szervezetek egyre nagyobb igényt mutatnak adataik nyújtotta lehetőségeik kiaknázására

A diploma önmagában aligha jelent garanciát a sikeres elhelyezkedésre és a jó keresetre, ennek ellenére kevés figyelmet fordítanak a felvételizők a megcélzott intézményben megszerezhető oklevelek valós piaci értékére. A legáhítottabb egyetemek és főiskolák között is több olyan van, amely elvégzése után kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen álláshoz jutni. A hazai GDP több mint 5%-át előállító elektronikai ágazat szereplőinek összefogásával létrejött Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) szerint erős idegennyelv-tudással, műszaki mérnöki diplomával és alapos természettudományos ismeretekkel számíthatnak leginkább biztos jövőre a fiatalok

A Symantec bejelentette legújabb kutatásának eredményeit, amely a virtualizáció és a cloud computing elfogadását vizsgálta az európai pénzügyi ágazatban. A tanulmány a pénzügyi szektor szervezeteinek tudatosságát, befogadását, céljait és kihívásait vizsgálta meg, más iparágakkal összevetve

Az Új Széchenyi Terv keretében nyújtott támogatást felhasználva az NNG Kft. egy új mobil platformot fejlesztett ki, amely biztosítja a helyfüggő szolgáltatások használatát autós környezetben is. A több mint 700 millió forintos nagyságrendű projektet az Európai Unió és a magyar állam közel 300 millió forinttal támogatta

Az Egyesült Királyságban 2011-ben megrendezett BETT (British Educational Training and Technology Show) oktatási vásáron az iparág számára bemutatott ultrarövid vetítési távolságú projektorokat követően a projektorgyártásban világelső Epson a második generációs modellek mellett négy új, ultrarövid vetítési távolságú projektorral tér vissza. Az iparág visszajelzéseire alapozva az Epson olyan új funkciókat fejlesztett ki, mint a irónok gyorsabb interakciója és a PC nélküli csatlakozás, hogy még több osztályteremben legyen megtapasztalható a lebilincselő oktatás élménye.

A Kingston nyilvánosságra hozta a 2012-es évre vonatkozó, memóriapiaccal kapcsolatos előrejelzéseit és várható trendjeit. Az alábbiakban a vállalat elnöke és egyben társalapítója John Tu nyilatkozik a memóriapiac 2012-ben várható alakulásáról: egyebek mellett az SSD-technológia tömeges elterjedéséről, a globális adatvesztés elkerülésének legjobb módszereiről és a fogyasztók személyes adattárolási szokásainak fejlődéséről

A NetLock már 2009 óta ajánlja ügyfeleinek a korábbi megoldásoknál jóval hatékonyabb SHA-256 típusú kriptográfiai lenyomatképző algoritmusra épülő tanúsítványok használatát. Bár még a megoldás előző generációja, az SHA-1 visszafejtésére sem volt példa, a NetLock minden érintett ügyfelénél lecserélte a régi technológiát használó tanúsítványokat

Az elektronikai ipar a GDP több mint 5%-át adja, különös fontosságú tehát jó működése. A piac nagy részét az export képezi és a termelés 95%-át a (multinacionális) vállalatok adják. Nagyon fontos ugyanakkor, a számszerűségében mintegy százszorosát képező kkv-k szerepe, amelyek jórészt a nagyvállalatok beszállító partnereként működhetnek. Ez a kapcsolat hazánkban nem kielégítő, hatalmas tartalékok vannak. Ezt felismerte a kormányzat, az ÚSZT-ben az NFÜ pályázatot ír ki, amelynek társadalmi egyeztetésére van most lehetőség

A Novell bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell ZENworks Application Virtualization 9. A legújabb kiadás egyedülálló alkalmazásgyűjtő funkciója lehetővé teszi az informatikusok számára, hogy a vállalat által használt alkalmazásokat tartalmazó könyvtárakban felkutassák a legjobb tárolt verziót, amelyből létrehozhatják a szükséges virtuális alkalmazásokat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény