töltő
Bükkaranyoson adták át az ABB legújabb egyenáramú gyorstöltő állomását. Ez az első olyan gyorstöltő Magyarországon, amelynek villamos energia ellátása egy szélerőmű rendszeréhez kapcsolódik. Az 50 kW-os egyenáramú gyorstöltő oszlop mindössze 15-30 perc alatt képes menetkészre feltölteni egy CHAdeMO csatlakozóval rendelkező elektromos autó akkumulátorát
Az ABB konferenciát rendezett az e-mobilitás, ezen belül az elektromos járművek gyorstöltő infrastruktúrájának lehetőségeiről a témában érdekelt intézmények és vállalatok szakemberei számára. A rendezvény vendégelőadója volt Jarmo Tuisk, az elektromos mobilitási megoldásokkal foglalkozó NOW! Innovations igazgatója, korábban az Észtországi Gazdasági Minisztérium tagja, aki az Észtországban már két éve sikeresen működő gyorstöltő hálózat modelljét mutatta be
Lapunk időről időre felkeres olyan, az elektronikában érintett magyar vállalkozásokat, melyek valamely területen élenjárók. Ezzel célunk az, hogy a többi hazai elektronikai cég is okulhasson a tapasztalatokból és a jó példákból. Jelen látogatásunk nem egyetlen vállalkozáshoz, hanem egy klaszterhez vezetett
A Toshiba bejelentette TC7765WBG típusmegjelölés alatt vezeték nélküli teljesítmény vevő, valamint TB6865AFG Enhanced Version típusnév alatt adó IC-jét, amelyeket 10 wattos teljesítményosztáyú, Qi 1.1-kompatibilis vezeték nélküli akkumulátortöltési alkalmazásokhoz kínálnak
A Schneider Electric bemutatta az APC Mobile Power Pack nagy kapacitású és magas hatásfokú külső akkumulátor termékcsaládot, amely a különböző típusú okostelefonok és tabletek - valamint bármilyen USB kábelről tölthető eszköz mobil töltésére szolgál. A kompakt tervezésű, könnyű tápegységek lehetővé teszik, hogy a felhasználók bárhol és bármikor feltölthessék készülékeiket, legyen az egy repülőút vagy egy kirándulás a hegyekben
A Vishay Intertechnology bemutatta új, vasporalapú, a Wireless Power Consortium (WPC) jóváhagyásával rendelkező, vezeték nélküli töltésre alkalmas vevőtekercsét 10 W teljesítményű alkalmazásokhoz. A masszív felépítésű, nagy permeabilitású árnyékolással ellátott Vishay Dale IWAS-4832FE-50 hatásfoka meghaladja a 70%-ot az akár 10 W teljesítményű vezeték nélküli töltőalkalmazásoknál a hordozható elektronikai eszközöknél (mobiltelefonok, tabletek, notebookok, orvosi eszközök stb.).
Két nagy szabványosítási szervezet egyesült azzal a céllal, hogy minél hamarabb kialakítsák az idevágó új technológiák globális szabályait
A Dániában piacvezető e-mobilitás üzemeltető CLEVER és az energetikai és automatizálási technológiák vezető beszállítója, az ABB bejelentették, hogy a CLEVER az ABB 100 darab, több szabvánnyal kompatibilis ABB Terra 53 DC gyorstöltőállomással fogja bővíteni a töltőhálózatát Dániában és a szomszédos országokban
A Kia Motors America az ABB-t választotta a forgalmazói hálózatában telepítendő egyenáramú gyorstöltők beszállítójául, hogy így támogassa Soul EV modelljének bevezetését, amely még ebben az évben megjelenik Amerika útjain. A töltők típusa a Terra 53 50 kW-s modell lesz, a Kia CHAdeMO gyorstöltő-csatlakozójához alakítva; ez a típus az új autót 15-30 percen belül képes feltölteni
A cég szerint néhány éven belül piacra is lépnek vele
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments