FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: telekommunikáció

telekommunikáció

Európában a Huawei nyújtotta be 2017-ben a legtöbb új szabadalmat, a vállalat mintegy 2400 szabadalmi bejelentésével az első kínai cég lett, amely a lista élén valaha is végzett. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) tegnap közzétett éves jelentése szerint Európában tavaly minden eddiginél több, összesen közel 166 ezer szabadalmi bejelentést tettek, ami négy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit

A Huawei a világon elsőként használta fel önvezető autó irányítására az okostelefonjába épített mesterséges intelligenciát (AI). A vállalat „RoadReader” elnevezésű projektjének keretében egy önvezető Porsche Panamerát kapcsoltak össze a Mate 10 Pro AI-chipset-ével, amelynek segítségével a jármű valós helyzetben is képes volt megérteni a környezetét, és felismerni a tárgyakat – így például elkerülni egy kutyával való ütközést. A Huawei a barcelona-i Mobile World Congress-en mutatta be mindezt a nagyközönségnek

A gsmarena.com híradása szerint a tavalyi utolsó negyedéves eladások azt bizonyítják, hogy kifejezetten jó az érdeklődés a nagy visszatérő Nokia okostelefonjai iránt. Ráadásul ha nem csak az okos készülékeket számítjuk, akkor még jobban teljesítenek a Nokiák. Egy év alatt a 6. legnagyobb mobilgyártóvá vált a cég

A Telenor Magyarország is része lehet annak a tranzakciónak, amellyel a norvég Telenor távozna a régiónk piacairól

Még nincs jóváhagyva a 802.11ax szabvány, 2018-ban továbbra is a 802.11ac Wave 2-es szabványra épülő berendezések lesznek a legkorszerűbbek

A németországinál kétszer nagyobb, 22 Gibit/sec sebességet is demonstrált az 5G-s mintahálózat

A repülő eszközök által biztosított kommunikációs csatorna lehet akár a túlélés zálogai is

A Gartner adatai szerint a Google rendszere nyolc év alatt a nulláról indulva mára a piac közel 90 százalékát uralja

A Huawei Technologies közzétette első féléves üzleti eredményeit. Idén az első hat hónapban a vállalat bevétele 15 százalékkal, 283.1 milliárd kínai jüanra (41,83 milliárd dollárra) nőtt. A Huawei tovább növelte működésének hatékonyságát – a vállalat 11 százalékos működési eredményt ért el, és mindhárom üzletága stabilan növekedett 2017 első félévében

Ez még nem jelenti automatikusan az egyik legnagyobb hazai "alternatív" vezetékes internetszolgáltató cég végét – azonban nem lesz könnyű innen talpra állni

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény