FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: munkahely

munkahely

A British Telecom (BT) hazánkban működő Európai Szolgáltató Központjában a munkavállalók száma elérte az ezer főt. Ezzel a világ egyik vezető globális, több mint 170 országban jelenlévő kommunikációs szolgáltatója magyarországi sikertörténetének fontos mérföldkövéhez érkezett. Az elkövetkező tizenkét hónapban újabb 150-200 magasan kvalifikált, fiatal magyar munkaerő felvétele a cél

Az 1940-es évek elején írta le Isaac Asimov először a robotika három törvényét, melyek közül az első így hangzik: „A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen." Most, 70 évvel később úgy látszik, a szép elvek még nem érvényesülnek...

Az EPCOS Kft. 3 milliárd forintos állam támogatással 10,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, új autóipari termékek gyártását kezdi meg. A következő három évben fokozatosan 220-szal növeli dolgozói létszámát Szombathelyen - jelentették be a cég Csaba utcai telephelyén 2014. február 18-án tartott ünnepségen

A Figyelő Top 200 független, szakmai zsűrije a magyarországi Bosch csoportnak, 2012-es eredményei alapján az Év Munkahelyteremtője díjat ítélte oda. Az elismerésért járó díjat október 11-én, ünnepélyes keretek között Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője vette át

A Jabil szombathelyi, Vásártér úti telephelyén bővítette a korábban meglévő csarnokokat 8600 négyzetméterrel. Ehhez 450 új munkahely létrehozása is kapcsolódik

Második iparstratégiai és innovációs csúcs. A magyar gazdaság zászlóshajói: jármű-és elektronikai ipar. A járműipari és az elektronikai ágazat a magyar gazdaság meghatározó szegmensei, az EUROSTAT és a KSH adatai szerint a 2011-ben a feldolgozóipar bruttó kibocsátásának 20%-át, ill. 22%-át, exportjának 30%-át ill. 55%-át adták, 106 ezer ill. 152 ezer főt foglalkoztattak közvetlenül. A Magyarországon megtelepedett gépjárműipari és elektronikai gyártó vállalatok érdekei és céljai egybeesnek azzal a kormányzati prioritással, hogy Magyarország Európa legversenyképesebb termelési központjává váljon

Bővítette üzemét a Johnson Electric Ózd Kft. Az új munkahelyek betöltése folyamatosan történik, ennek megfelelően a cég két hónapja megvásárolta a jelenlegi üzem mellett található csarnokot, amelynek átalakítási munkálatait azonnal megkezdték

3. oldal / 3

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény