FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: konstruktőr

konstruktőr

Nem csak az iPhone 8 10 nm-es lapkakészletére koncentrál a TSMC, már az 5 és a 3 nm-es lapkák gyártását is kezdi megalapozni

PADS – Product Creation Platform – A Mentor Graphics a közelmúltban jelentette meg az új PADS Product Creation Platform elektronikai fejlesztői környezetet az élvonalhoz tartozó hardvermérnökök számára. A jelentős fejlesztések főleg az analóg és kevert-jelek tervezésének, a nagy sebességnek vagy a DDR memória alkalmazásának, valamint az elektronikai szabályok ellenőrzésének és megfeleltetésének területeit érintik. A kiegészítések nagymértékben építenek a HyperLynx® széleskörűen elismert szimulációs eszközeire

Az elektronikai fejlesztést lelkesen támogató element14 disztribútor új, globális versenyt jelentett be „Change the World” (Változtasd meg a világot!) névvel, amelyben a szervező reményei szerint a fejlesztők megvalósíthatják ötleteiket. A verseny célja különböző utakat keresni arra, hogyan lehet elektronikai megoldásokkal könnyíteni a világban a mindennapi életet. A verseny arra hivatott ösztönözni a fejlesztőket, hogy minél kreatívabb ötletekkel rukkoljanak elő úgy, hogy ehhez 1000 dollárnyi terméket használnak fel az element14 kínálatából

Minden, elektronikai tervezéssel kapcsolatos költségcsökkentés szerves része az alkatrészszámhoz és felhasználói programozáshoz köthető szükségletek visszaszorítása. Mindazonáltal ehhez a maga módján e költségcsökkentési területek mindegyike hozzá tud járulni (pl. pontos idő- és dátumadatokat szolgáltató, valósidejű óra- és naptármodul [RTCC – Real-Time Calendar & Clock] és CPU-beavatkozást nélkülöző, teljesítménycsökkentésre optimalizált szoftver formájában). Ezek rendkívül fontos előnyök az olyan újgenerációs, egyre népszerűbbé váló alkalmazások számára, mint például az intelligens mérőórák, hiszen világszerte megfigyelhető, hogy a közműszolgáltatók kezdik implementálni az intelligens hálózatokhoz szükséges megoldásokat

Az intelligens világítástechnikai, az automatikus ajtó- és sorompóvezérlő rendszerek tervezői kompakt, intelligens és energiatakarékos megoldások létrehozására törekszenek, melyet általában mozgásérzékelős, automatikus kapcsolásvezérlés integrálásával biztosítanak. Manapság erre a feladatra a passzív infra (PIR) technológia terjedt el a legjobban, ami tökéletesen alkalmas az emberi test nagy amplitúdójú mozgásának érzékelésére, azonban nem képes például irodában ülő és nyugalomban dolgozó, vagy otthon tévéző ember érzékelésére. A radarszenzor az egyik olyan eszköz, ami a PIR-technológia említett hiányosságait kiküszöböli, alkalmas kis mozgások, mint a gépelés, a beszéd, vagy akár a légzés érzékelésére is

A Silicon Labs ISOdriver portfólióját izolált gate-meghajtókkal bővítette, amelyeket az inverterekben és motormeghajtókban található IGBT kapcsolók védelmére optimalizáltak. Az új Si828x ISOdrivercsalád ipari minőségű, 5 kVRMS névértékű izolációt, kategóriaelső integrációs jellemzőket (beleértve az opcionális DC/DC konvertert), az iparág leggyorsabb telítetlenődésértékelését, kiváló időzítési karakterisztikákat, valamint kivételes zaj- és tranziensimmunitást biztosít. Az Si828x-család ideális választás ipari motorok hajtásvezérléséhez, napenergiás inverterekhez, nagyfeszültségű teljesítménykonverterekhez, szünetmentes tápegységekhez, hűtés- és szellőztetésvezérléshez stb.

A Murata bejelentette MGJ6 termékcsaládjának bővítését, amelyet egy Murata Power Solutions gondozásából kikerült, izolált, 6 W teljesítményű, duplakimenetű DC/DC konverterrel valósított meg. Az IGBT-knél, SiC-knél és MOSFET-eknél a tápfeszültség és föld felőli meghajtáshoz szükséges, bipoláris feszültségek előállítására optimalizált MGJ6 sorozatú eszközök SIP, DIP és kis profilmagasságú, felületszerelhető formátumban érhetők el

Az Exar Corporation bejelentette nagy sebességű RS-485/422 vevőit, amelyek megfelelnek a következő generációs, nagy sebességű soros kommunikációval működő rendszerek összetett igényeinek. Az XR33180, XR33181, XR33183 és XR33184 típusnevű újdonságok helyigénye mindössze 3×3 mm, a velük elérhető adatsebesség maximuma 52 Mibit/s, terjedési késleltetésük 15 ns, a vételi csúcsász maximuma pedig 2 ns. Az Exar új eszközcsaládja leginkább nagy teljesítményű ipari alkalmazásokban (pl. többfelé osztott órajelek, távközlési hálózatok, robotvezérlés, folyamatautomatizálás, helyi hálózatok stb.) állják meg a helyüket

A Qualcomm bejelentette Snapdragon 835 processzorát, az első olyan FinFET gyártási technológiával előállított központi vezérlőegységét, mely 10 nanométeres csíkszélességgel készül. Az új chip már gyártósoron van, jelenleg a készletek felhalmozása történik

A Microsemi Corporation bejelentette új, javított termikus teljesítményű, chipméretű atomóra (CSAC – Chip-Scale Atomic Clock) alkatrészeit, amelyek teljes működési és tárolási hőmérséklet-tartománnyal rendelkeznek. A –10 ... 70 °C működési hőmérséklet-tartományú, új CSAC áramkörök kimagasló megbízhatóságúak, innovatív megoldásaik hatékonyan segítik a termék-, folyamat- és verifikáció-validáció tervezést is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény