FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: konstruktőr

konstruktőr

A PIC16F877 mikrokontroller (MCU – Micro Controller Unit) családot 1997-ben alkotta meg a Microchip, amely egyben a cég első, flash-alapú mikrovezérlő-családja volt. Ezeket az alkatrészeket a bemutatkozásuk óta generációkon át megszámlálhatatlanul sok fejlesztési projektben, szakmai értekezésben, könyvben és blogbejegyzésben használták fel a világ minden táján, minden nyelvjárásban

Az emberi testen hordható alkalmazásokat lehetővé tevő technológia új távlatokat nyitott a beágyazott rendszerek fejlesztésében azzal, hogy összehozta a megvalósíthatóságot biztosító, egyedi technológiákat, és új módokon tette ezt a felhasználók számára könnyen elérhetővé. A hordható technológia teljesen újszerű felhasználói interfészek kifejlesztését indította meg, amelynek révén a számítástechnika és elektronika a viselőtől érkező ingerekre sokkal érzékenyebbé vált

A Huawei fogyasztói üzletága a berlini IFA-n bemutatta az első, mobil mesterséges intelligencia (AI) platformú processzorát, a Kirin 970-et, illetve ismertette az AI jövőjével kapcsolatos vízióját. A vállalat szerint az új fejlesztés megváltoztatja az eszközök és az emberek közti interakció eddigi módját azzal, hogy – a felhő szolgáltatásokat az AI gyors feldolgozó-képességével és érzékenységével egyesítve – életre kelti a mesterséges intelligencia élményét

A moszkvai Positive Technologies kutatói végre le tudják kapcsolni az Intel processzoraiban található ME nevű összetevőt

A Microchip bejelentette a PIC mikrovezérlőkhöz és dsPIC digitális jelvezérlőkhöz kínált in-circuit programozó- és hibavadászeszköze, az MPLAB ICD 4-es verzióját. Az MPLAB ICD 4 tartalmazza elődje, az MPLAB ICD 3 valamennyi funkcióját, azonban gyorsabb processzora és nagyobb operatív memóriája révén lényegesen nagyobb működési sebességet ígér

Az új processzorokra azonban még egy évet várni kell

Nem csökken a vásárlási kedv, alig győzik gyártani a 35 dolláros gépet. A gyár, ahol a szuperolcsó és programozható számítógép készül, Dél-Walesben található, itt gyártja az angol Sony. Korábban professzionális video- és audiotermékek készültek itt, pár éve viszont ráálltak a Raspberry Pi gyártására

Az RCS, RSH, RSI, RSJ, RSL és RSN típusjelű sorozatokat gazdagító, precíziós söntellenállásokat a Riedon az ár/érték arányra optimalizálta minden árammérési tartomány esetében, 1 és 10 ezer A között, az üzemi áramon pedig kiterjesztett mérési sávszélességet biztosítanak. A négyvezetékes (Kelvin) csatlakozás a söntön végzett feszültségmérésnél jelentősen növeli a pontosságot a hozzávezetések hatásának kikompenzálásával. A söntöktől elvárható, rendkívül alacsony ellenállásértéket (amely az 50 mV kimenetá, 10.000 A-es RSL-10000-50 esetében mindössze 5 µΩ) Manganin® anyagú rezisztív elemek alkalmazásával sikerült elérni. Ezeket csupán 0,25% standard tűréshatárral gyártják, sőt némely esetekben a 0,1% is elérhető. A további opciók között az 50 mV vagy 100 mV kimenetek és esetenként a bakelitalapú felépítmény érhetők el. A Riedon honlapjawww.riedon.com Bővítette precíziós áramsöntjeinek portfolióját a Riedon, így jelenleg az iparban az egyik legnagyobb választékban kínálnak különböző névértékű megoldásokat. A megújulóenergia-alapú források egyre nagyobb kimeneti jelszinteket képesek előállítani, a növekedő kapacitású akkumulátoroknál egyre rövidebbek a töltési idők, és a nehézipar is egyre szélesebb körben használ különböző elektromos megoldásokat. Felismerve mindezeket az igényeket, a Riedon úgy alkotta meg legújabb söntjeit, hogy nagy áramoknál is pontos méréseket tegyenek lehetővé

Az MRFX tranzisztorsorozat első fecskéje az MRFX1K80H típusnévre hallgat, amely bármely 1 … 470 MHz frekvenciájú alkalmazásban 1800 W folytonos hullámú (CW) teljesítményt biztosít, amely egyedülállóan magas érték az iparági megoldások között

Az RS Components egyezséget kötött a Grinn sp. z o.o., ezzel bővítve a beágyazott számítógépmodulok és az azokhoz kapcsolódó kiegészítő termékek kínálatát. Ennek köszönhetően az ipari ügyfelek még szélesebb körű beépített rendszerdizájn-lehetőségek közül válogathatnak. Az új chiliSOM és liteSOM kártyák az egyre népszerűbb nyílt forráskódú elven alapulnak, és magas üzemi hőmérséklettel bírnak

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény