FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: koh young

koh young

A 2017-es InnovationsFORUM Hungaryn, melyet május 25-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartanak, a vitaindító és minden azt követő előadás válaszokat ad a kelet-európai gyártóiparban bekövetkező változásokra, hogy Ön is kihasználhassa az innovációt a termék életciklusának minden pontján

Az EPP/EMSNow ötéves rendezvénye, az InnovációsFórum idén először indult világ körüli útra. Elsőként Budapestre hozta el az elektronikai gyártástechnológiai világcégek krémjét, szeptemberben Mexikóba látogat, majd visszatér ismét Németországba. A Tudományos Akadémia épületében 120 résztvevő ismerkedhetett meg a világvezető cégek új eszközeivel és első kézből hallhatott a technológiai trendekről

Az első Innovációs Fórum Magyarország konferenciát június 16-án tartják a tekintélyes Magyar Tudományos Akadémia budapesti központjában. Vegyen részt Ön is a rendezvényen, amely lehetővé teszi a gyártó-, a beszállító- és az ellátási láncban szereplő cégek vezetőinek, hogy megismerjék, begyűjtsék az új információkat és megvizsgálják, hogy az automatizálás az iparban hogyan segíti a versenyképességet a régióban

A Danutek Kft. által szervezett szakmai napon az érdeklődők a cég által képviselt, világszínvonalú gyártó- és gyártássegítő eszközökkel ismerkedhettek meg közelebbről. Az előadások után tartott bemutatókon élőben láthatták és ki is próbálhatták a rendezvény alatt megismert eszközöket

Az idei — sorrendben 20. — productronica kiállítás mind a látogatók, mind a kiállítók számát tekintve felülmúlta a két évvel ezelőttit. A több mint 38000 látogató a négy nap alatt megismerkedhetett az elektronikai gyártóipar újdonságaival. A nettó 41200 m2-es kiállítótérben 39 országból érkezett 1220 kiállító várta a látogatókat. 2011-hez képest megugrott a külföldi — főleg az EU-n kívüli országokból érkező látogatók száma

Az elektronikai szerelőipar gyakorlatilag összes technológiai berendezése napjainkra megtalálható asztali kivitelben is. Ezt a sort bővíti a Koh Young árnyékmentes Moiré-technológiával működő, KY 3020T típusjelű 3D forraszpasztanyomat-ellenőrző berendezése

Valósidejű, három dimenziós optikai vizsgálatokat tesz lehetővé a Koh Young közelmúltban Magyarországon is bemutatott Zenith berendezés családja. A berendezések tartalmilag azonos szolgáltatásokat nyújtanak, árnyékmentes Moiré technológiával dolgoznak, a vizsgálható szerelvények mérete alapján M, L, és XL kivitelekben készülnek

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény