kiállítás
Az információ-technológiában megfigyelhető gyorsuló fejlődés a legnagyszerűbb és legdrágább berendezéseket is évek alatt elavulttá, használhatatlanná, ezért feleslegessé teszi. A tárgyak sorsa megpecsételődik, így a tudatos értékmentő munka nélkül a bennük megtestesülő számtalan ötlet és nagyszerű forma technikai dinoszaurusszá válik, és eltűnik. Dr. Kutor László az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának címzetes egyetemi tanár egész életében megszállott gyűjtője volt ezeknek az információtechnológiai eszközöknek. Küldetésének tekintette több mint 45 éves pályafutása során, hogy összegyűjtse, megőrizze és bemutassa a számolástechnika, az elektronika, az adattárolás és az elektronikus kommunikáció meghatározó elemeit és az elemek evolúcióját a jövő mérnökei és minden érdeklődő számára
Az eddigi sikeres kiállítások alapján 2016-ban a Hungexpo Zrt. újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát, ahol minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen lesznek. A kiállítás tematikája lefedi a járműgyártás teljes folyamatát, minden szegmensét a gyártási folyamatoktól, rendszerektől, üzemi berendezésektől és beszállítói szolgáltatásoktól kezdve, az autógyártásban használható informatikai megoldásokon és ipari szolgáltatásokon át a szakember képzésig
Több mint tízezer szakember kereste fel az IPAR NAPJAI kiállítást május 24-27. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az idei évre a kiállítók száma 10%-kal, míg a kiállítás területe 5%-kal nőtt az előző rendezvényhez képest
Az első Innovációs Fórum Magyarország konferenciát június 16-án tartják a tekintélyes Magyar Tudományos Akadémia budapesti központjában. Vegyen részt Ön is a rendezvényen, amely lehetővé teszi a gyártó-, a beszállító- és az ellátási láncban szereplő cégek vezetőinek, hogy megismerjék, begyűjtsék az új információkat és megvizsgálják, hogy az automatizálás az iparban hogyan segíti a versenyképességet a régióban
Ebben az évben a Hannoveri Vásáron a Murrelektroniknak rekordszámú látogatója volt: 40 százalékkal több, mint 2015-ben. Ez a siker megerősíti a Murrelektronik helyét a világ legfontosabb gépgyártóinak beszállítói között. A Murrelektronik útjára indította az IODD On Board-ot is magába foglaló Smart Automation megoldásait, hogy képes legyen még gyorsabban beindítani és működtetni a gépeket, a SmartCore Technology elnevezésű közös kutatási projektet, amely a kábelek törésközeli állapotának észlelését vizsgálja, valamint olyan decentralizált automatizálási termékeket dobott piacra, mint amilyen például az Emparro67, a terepen használható, most már ultrakönnyű áramforrás
A széles körű kiállítói kínálat mellett a Hungexpo Zrt. szakmai partnerei által szervezett előadások, konferenciák várják a szakembereket, valamint megtekinthető lesz a Techtogether – GTE – egyetemisták, főiskolások versenye is – igényelje nálunk ingyenes belépőjegyét!
Európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án Budapesten a SMART 2016 konferencia. A Telekom 13 országot átölelő innovációs versenyének (Telekom Innovation Contest) döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig
Szeretné ismertté tenni saját felhasználói megoldását? Ragadja meg az alkalmat és mutassa be sikeres alkalmazását az NIDays konferencián, 2016. október 4-én Budapesten! Szeretettel várjuk pályázatát, amennyiben Ön az iparban, kutatásban vagy felsőoktatásban dolgozik, és alkalmazásának összeállítása során National Instruments termékeket használt
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments